Kamasz gyereked van? Ha ezt a könyvet elolvasod, soha többet nem fogtok veszekedni!
Most az első 10 megrendelő „Ajándék beszélgetéssel” együtt kapja meg a csomagot!
Nehéz szót érteni szülőként kamasz gyerekünkkel, mert nem úgy reagál már, mint korábban, olyan mintha mindent az elejéről kellene kezdeni. Nem akar már megfelelni az iskolában, a tanulás annyira sem érdekli, mint alsós korában. Legszívesebben egész nap a gép előtt ülne valami értelmetlen játékot játszva. Beszélgetés? Közös programok? Álom csupán.
- Jó lenne, ha elmondhatnád, amit szeretnél, ő nem csak meghallgatná de meg is értené?
- Jó lenne, ha nem lenne veszekedés minden beszélgetésből?
- Jó lenne, ha kérés nélkül is tanulna?
- Jó lenne, ha tudná, mihez szeretne kezdeni az életével és tenne is azért, hogy elérje a céljait?
- Jó lenne, ha képes lenne magától kikapcsolni a számítógépet?
Ebben segít a Kamasznavigátor!
Akkor vedd meg, ha van kamasz (kiskamasz) gyereked.
Akkor vedd meg, ha szeretnél javítani a kommunikációtokon.
Akkor vedd meg, ha szeretnéd, hogy gyermeked jó eredményeket érjen el a tanulásban.
Akkor vedd meg, ha szeretnéd nyugodtan és eredményesen kezelni a konfliktusaitokat.
Akkor vedd meg, ha hajlandó vagy tenni azért, hogy az otthonotok nyugodt és békés legyen.
Semmiképpen NE VEDD MEG, ha nincs kamasz gyereked.
5 okos és hatékony módszer részletes elméleti és gyakorlati útmutatója, amelynek segítségével garantáltan könnyebb lesz az életetek.
A Kamasznavigátor kézikönyv tartalma:
[su_note]I. Kommunikáció alapjai
1. Papolás helyett hatékony kommunikáció
2. Az aktív figyelem gyakorlása
3. Az asszertív kommunikáció alapjai
4. EMK, azaz az erőszakmentes kommunikáció
II. Tanulási módszerek
1. Alapok (hely, idő, iskola-agy)
2. Vázlatírási kisokos (mire jó a vázlat, hogyan írjuk meg, milyen a jó vázlat, nézzük lépésről lépésre!)
3. Konkrét módszerek bemutatása
III. Időgazdálkodás
1. Így oszd be a saját idődet!
2. A legjobban bevált napirendek.
3. Mikor minek van itt az ideje?
4. Kamaszok ideje
IV. Motiváció
- Amikor a szülő motivál
- Külső motiváció típusai
- Külső motivációból belső motiváció
- Kamaszok saját motivációi
V. Szakemberek – mikor hova érdemes fordulni?
1. Pszichológus
2. Fejlesztő pedagógus
3. Gyermekvédelmi szakember
4. Gyámhivatal
5. Rendőrség[/su_note]
Miért pont a Kamasznavigátor fog neked segíteni?
A szerzők:
Gyarmati Katalin Anna 
Mediátor, Gyermek-és ifjúságvédő, pedagógus, kamasz-specialista
- MA fokozatú egyetemi tanári diplomám van Család- és Gyermekvédelemből
- 14 budapesti gimnázium gyermek-és ifjúságvédője voltam, kifejezetten problémákkal küzdő kamaszokkal és szüleikkel foglalkoztam.
- Az Apor Vilmos Főiskolán óraadóként előadásokat tartottam motivációelméletből és gyermekvédelmi témákból
- Haladó mediátori képesítést szereztem a Család, Gyermek, Ifjúság Egyesületnél
- Elvégeztem a Megoldásfókuszú mediáció képzést
- Családgondozóként dolgoztam egy Gyermekjóléti Szolgálatnál, ahol elsősorban szintén kamaszok iskolai és családi problémáira kerestem hatékony megoldást
- Főállású mediátorként foglalkozom válási mediációval (gyermekelhelyezés, vagyonmegosztás), emellett specializálódtam a kamasz gyerekekkel kapcsolatos problémák mediációjára
Sárosdi Virág 
Gyógypedagógus, Logopédus, tanulásmódszertan-specialista
- 6 gyermek édesanyja vagyok
- magántanár, két kisebb gyermekemet otthon tanítottam, tanítom az általános iskola évei alatt
- Fejlesztő foglalkozásokat tartok
- a www.gyereketeto.hu oldal szerkesztője és tulajdonosa vagyok
A Kamasznavigátor nem amerikai adaptáció, csak itthon is kipróbált módszereket tartalmaz, 100% magyar termék. Hazai gyakorlat, hazai példák, hazai körülmények között tesztelve. A Kamasznavigátorban található összes módszerre Megelégedettségi Garanciát vállalunk!
Mit jelent ez pontosan? Ha alkalmazni kezded a kézikönyvben és munkafüzetben olvasottakat, garantáltan javulni fog a kapcsolatod a gyermekeddel. Egyre kevesebb lesz a veszekedés, a gyermek tanulmányi eredménye javulni fog. Olyan sok hasznos információ, segítség és komplex tudás birtokába jutsz, amit máshol így együtt nem kaphatsz meg.
A Kamasznavigátor teljesen egyedülálló segítség minden szülő számára, mely nem csak egy pdf. – a Kamasznavigátor egy e-book és egy Munkafüzet, ami online tréningünkkel kiegészítve garantáltan megoldást jelent számodra a gyermekeddel kapcsolatos nehézségek megoldásában.
Online kommunikációs tréning: – Négy héten át, heti két leckét küldök online. A tréning elvégzésével elsajátíthatóak olyan hasznos, kipróbált technikák, melyeket mediátori munkám során is sikeresen alkalmazok. A résztvevőkkel megosztok majd sok értékes kommunikációs módot, ami segít a konfliktusok feloldásában. Megtanítom azokat a bevált trükköket és módszereket, amelyek megindítják a beszélgetést olyan emberek között is, akik eddig nagyon nehezen tudták megérteni egymást. Benne lesz sok olyan titkos fogás és gyakorlat, ami konkrétan a kamaszokkal kapcsolatos kommunikáció során rendkívül hatásos.
Hiszel a változásban? Hiszel abban, hogy lehetséges az, hogy jobban menjenek a dolgaid, hogy egy kicsit (vagy nagyon!) jobb legyen az életed? Akkor ez az ajándék neked szól!
Az első 10 jelentkező, aki megrendeli a Kamasznavigátor Kézikönyvet, és az „Ajándék beszélgetéssel” lehetőséget választja, összesen 9.900 forintért megkapja a
- Kamasznavigátor Kézikönyvet
- Kamasznavigátor Munkafüzetet
- Online kommunikációs Tréning 8 leckéjét
- 60 perc megoldásfókuszú beszélgetést, amely garantált változást hoz az életében
Itt olvashatsz egy írást a változásról: VÁLTOZÁSOK, amiből kiderül, hogy milyen egyszerű tartós javulást elérni.
Ha nem kéred a megoldásfókuszú beszélgetést, de szeretnéd
- a Kamasznavigátor Kézikönyvet + Munkafüzetet + Online Kommunikációs Tréninget, akkor az első,
„Kézikönyv + Online tréning” lehetőséget válaszd, és tied a csomag összesen 3.900 forintért (áfamentes)!
Az alábbi linken található egy édesanya levele, aki már olvasta a Kamasznavigátort. Megosztotta a saját történetét – és a véleménye is kiderül belőle a könyvről: Olvasói levél
Döntöttél? Válaszd az „Ajándék beszélgetéssel” lehetőséget, és minden adott lesz ahhoz, hogy a jövőben sokkal jobb legyen az életed!
[wysija_form id=”12″]
Nagyon várom a könyvet!