Jönnek hozzám anyák, családok, hatalmas konfliktusokkal, vitákkal megterhelve. A gyerek nem tanul, nem beszél, a szülők fenyegetnek, zsarolnak, könyörögnek. Semmire sem jutnak.

Mi áll mindezek hátterében? Ez az, amit nagyon nehéz kideríteni. A konfliktus elmérgesedik, mindenki egyre rosszabbul érzi magát, úgyhogy valamit tenni szeretnének, valamin változtatni szeretnének, de többnyire nem tudják, hogy min.

De hát olyan okos gyerek! Bármi lehetne belőle! Csakhogy ő nem akar bármi lenni. Általában fogalma sincs, hogy mi akar lenni. Mit hall minden nap?

– Tanulj, mert semmi nem lesz belőled! Ha nem vesznek fel abba az iskolába, mehetsz valami szörnyű helyre, és akkor mi lesz? Szar munkát akarsz végezni egész életedben? Hát akkor tanulj, semmi más dolgod nincs, de még ezt a kicsit sem teszed meg!

Ismerős? Nézzük meg ezt a gyerek oldaláról! Egy tinédzsernek még nincs kialakult énképe, sem stabil önbizalma. Elhiszi, ha a szülő azt mondja, semmi sem lesz belőle. Elhiszi, hogy ha ODA nem veszik fel, akkor vége az életének, esélye sem lesz a boldogságra, elhiszi, hogy egyetlen lehetősége van, és ha azt elszúrja, akkor vége.

Én sem egyetlen dolgot tanultam, nem egyetlen iskolába jártam, én is váltottam az évek alatt. Van lehetőség, mindig van lehetőség, de ezt csak egy felnőtt tudja, ha tudja. Soha nem szabadna azt mondani a gyermekünknek, hogy egyetlen esélye van. Nem igaz, és ráadásul akkora nyomást helyezünk rá, amit alig-alig lehet csak elbírni.

Minél nagyobb a tét, annál nagyobb lesz a belső gát. Annál nehezebb elérni, átugrani, meglépni.

Képzeld el, hogy ma a munkahelyeden azt mondja a főnököd, hogy ha ezt (bármi lehet, képzelj el valamilyen feladatot. Olyat, amit naponta csinálsz, meg is tudod csinálni, bár sokat kell dolgoznod vele) az egy feladatot elrontod, akkor vége, ki vagy rúgva, vagy visszaminősítenek valamilyen alacsonyabb pozícióba, és életed végéig ott kell maradnod.

Ugyanúgy fogod elkezdeni a munkát? Izgulsz majd, hogy el ne rontsd? Na most még ehhez tedd hozzá azt is, hogy a főnököd 5 percenként odaáll mögéd, és azt mondja:

– Csinálod a dolgod? Ugye nem mással foglalkozol? Ne feledd, ha ezt elrontod, ha nem csinálod rendesen, vége lesz mindennek! Nemsokára le kell adnod, szóval csak erre koncentrálj!

Milyen érzés? Borzasztó, ugye? Képtelenség ilyen lelkiállapotban bármilyen hatékony munkát végezni. És valószínűleg az igazságérzeted is ordítana, hogy ez nem fair, egyetlen feladat alapján akarnak dönteni a sorsodról, a jövődről!? Milyen alapon?

Sok szülő ugyanezt teszi a gyerekével. Ahogy közeledik a tanév vége, ahogy közeledik a felvételi, a bizonyítvány, a lezárás a tantárgyakból, egyre inkább növelik a gyereken a nyomást, egyre sűrűbben mondogatják neki, hogy „tanulj, mert nem vesznek fel, nem jutsz be, nem lesz meg a kettes, meg fogsz bukni, odalesz a nyár, mit szól majd a valaki, stb”

Ekkora nyomás alatt csak a pálma nő, a gyerek tanulási motivációja biztos, hogy nem. Lehet, hogy nem veszik majd fel abba az iskolába, ahova a szülő be szeretné íratni, de ez tényleg azt jelenti, hogy vége az esélyeinek? Egyetlen lehetősége van csak arra, hogy bekerüljön egy megfelelő iskolába? Biztosan tudja már a gyerek, hogy mit szeretne tanulni? Mit szeretne felnőtt korában dolgozni?

Mit tehet a szülő ehelyett?

Volt egy gyerek-szülő mediációm, ahol pont ez volt a kérdés. A 17 éves fiú azt mondta az édesanyjának, hogy higgye el, semmilyen befolyása nincs arra, hogy ő mikor és mennyit tanul. Semmilyen. Az anya ezt nem akarta, nem tudta elfogadni, azt hitte, neki kell valamit kitalálnia, neki kell valamit tennie, hogy a fia végre tanuljon. Hiszen olyan okos gyerek…

Miután ez a mondat elhangzott, a fiúval egyedül beszélgettem tovább. Az anya csak megfigyelő volt. Ha senki nem tehet semmit, ha egyedül rajta múlik, hogy tanul-e, akkor neki kell rájönnie, hogy mi az, ami segítene. Neki mire lenne szüksége?

Ez volt a kérdés. Nem az, hogy miért nem tanul, nem az, hogy mit tegyen az anya. Az egyetlen, aki bármit is tehet a saját jövőjéért, az a fiú saját maga. Az ő jövőjéről van szó, neki kell tudnia, hogy mi az, amiért érdemes tanulni, ő az, akinek le kell ülnie, és elővenni a könyveket.

Találkoztam olyan diákkal, aki nem volt lusta, nem volt hanyag, akart tanulni, de nem tudott. Kiderült, hogy nem érti, amit olvas. Azt, amit hall az órán, mindig megjegyzi, de a könyveket utálja. Elmentek egy vizsgálatra, és kiderült, hogy diszlexiás. Fejlesztést kap azóta, és olyan módszereket, amik segítségével sokkal hatékonyabban tud tanulni. Apró lépés, hatalmas változás.

Mit tehet akkor a szülő? Adhat keretet, felállíthatja  a határokat, betartathatja a szabályokat. Meghatározhatják közösen a tanulás idejét, helyét. Segíthet a gyerekének abban, hogy megtalálja a legjobb tanulási módszert. A többi nem rajta múlik.

A gyerek akkor is tudja, hogy mi a tét, ha nem mondják el neki minden nap, naponta akár többször is. Beszélgessetek inkább feszültségtől mentesen, kérdezd meg a gyereked, hogy mi az, amit a legszívesebben tanulna, mi az, amivel foglalkozna. Kérdezd meg azt is, hogy mire lenne szüksége ahhoz, hogy könnyebben menjen neki, mire lenne szüksége ahhoz, hogy képes legyen tanulni?

Ha ez most nehéz feladatnak tűnik is, ne add fel! Van segítség, ismerd meg:

[su_button url=”https://mediacio-bekeltetes.hu/kamasznavigator/” target=”blank” style=”bubbles” background=”#c4ef2d” color=”#dc112d” size=”14″ wide=”yes” center=”yes” radius=”5″ icon=”icon: heart” icon_color=”#9f1111″]KAMASZNAVIGÁTOR[/su_button]

A hírleveleinkben is sokat foglalkozunk tanulási módszerekkel, iratkozz fel, tudj meg többet:

[wysija_form id=”1″]