Nem lehet elkerülni, nem lehet megúszni, a változás fáj. Az, hogy mennyire, az nagyon sok tényezőtől függ. Mekkora lépésekben haladsz, hány embert érint még körülötted.
Sokan már a változás gondolatától visszariadnak, és inkább nem tesznek semmit, bár pontosan tudják, hogy lépniük kellene, mert minden egyre rosszabb lesz.
Nemrég felhívott egy anya, aki szeretné, ha megváltozna az élete. Kérdés nélkül kezdte sorolni a gondjait, csak úgy öntötte rám a panaszokat a telefonban.
Ajánlottam neki több lehetőséget is a találkozásra, konzultációra. Jöhet egyedül, jöhet a családjával, több opció is a rendelkezésére áll. Ahhoz viszont ki kell lépnie 1-2 órára a hétköznapjaiból, el kell jönnie, gondolkodnia kell az életén, felelősséget kell vállalnia. Az pedig nehéz. Új szempontokat figyelembe venni, új megoldásokon gondolkodni. A megoldásról beszélni, nem pedig a problémát sorolni. Nehéz, néha nem komfortos, hiszen nem így szoktak zajlani a beszélgetések, nem ezt szokta meg.
Nehéz a saját életünket, a saját döntéseinket a kezünkbe venni, felnőttként viselkedni, a változáson gondolkodni, lépéseket tenni, egyáltalán, valamit tenni. Nehéz, de a legapróbb változáshoz is szükséges.
Ez az anya megtette az első lépést, felemelte a telefont. Azt hiszem, abban bízott, hogy megmondom neki, szerintem mit kellene tennie, hogy jobb legyen az élete. Nem tettem meg, ehelyett opciókat ajánlottam, de a döntés az övé. És az már egy túl nagy lépésnek bizonyult.
Sokat gondolkodtam, miután letettük a telefont, hogy mondhattam volna-e olyasmit, ami nem lett volna ijesztő, ami nem lett volna túl nagy lépés, ami elindította volna a valódi változás, az életének a javulása felé. Nem hiszem. Neki kell rájönnie, hogy mire van szüksége. Neki kell akarnia a változást.
Én lehetőségeket ajánlhatok neki, például ezeket:
Ha a kamasz gyerek nehezíti az életed: Kamasznavigátor
Ha családdal jönnél új megoldásokról beszélni: Megoldásfókuszú mediáció
Ha egyedül tennéd meg a lépéseket: Sétálva beszélgetés
Ha egy új közösségre vágysz: Kerekasztal
Te melyiket választod?
A parom edesanyja sajnos ugyanilyen, es ez mar nem is hiszem, hogy meg fog valtozni. Egyik megoldast kinaljuk fel neki a masik utan, lehetosegeket, otleteket stb de o soha nem el egyikkel sem, valtoztatni nem akar semmin, olyan mintha az egyetlen dolog amibe energiat fektet az a panaszkodas lenne es az, hogy igy kicsikarjon valami egyutterzest a tobbi emberbol. Mindemelett az anyagi es az egeszsegugyi allapota botranyos, o megsem kepes valtoztatni semmin, csak neha magabol kikelve uvolti, hogy neki segitseg kell. Azt tapasztalom, hogy amit mi segitsegnek gondolunk (kesz megoldasok egy adott helyzetre, informacio, otletek stb) azt o nem tekinti annak. Mint a fenti cikkben is olvashato holgy eseteben itt arrol lenne szo, hogy neki kell megtennie a lepeseket, mas ezt nem tudja helyette megcsinalni. Sokszor ugy erzem mintha egy gyerekkel allnek szemben.