Olvastam egy történetet egy 16 éves lányról, aki súlyos önértékelési problémákkal küzdött. Már nem lakott otthon, nagyon sok gondja volt, többször került már bajba. Magával szemben nagyon kritikus volt, tele sötét gondolatokkal a személyét illetően. Az embereket kerülte, lesütött szemmel ült a hátsó padban. Ismerős, ugye?

Ismerünk kamaszokat, akik kerülik az embereket, kerülik a szemkontaktust, alig mosolyognak, elbújnak a világ elől. Akik nem válaszolnak, ha kérdezünk valamit, csak hátat fordítanak és elmennek.

A többség ezt gondolja róluk: kamaszok, szenvednek, dehát ez rendben van, majd kinövik, nem kell velük foglalkozni, rájuk kell hagyni, ez van.

szomorú fiú

A fent említett 16 éves lány is ilyen volt. Nem találta a hangot a többi emberrel, elbújt mindenki elől. Szenvedett, de nem kapott segítséget. A sokadik balhé után szerencséjére olyan szakemberhez irányították, aki megoldásfókuszú technikával dolgozott, és aki nem legyintett rá, komolyan vette, nem intézte el annyival, hogy “ugyan, kamaszok!”

Megkérdezte tőle, hogy mi a legnagyobb vágya. Az, hogy magabiztosabb legyen, hogy ne gondoljon magáról rossz dolgokat. Hogy ne adja fel, hogy legyen egy kis önbizalma.

Nagyon sok kamasszal dolgoztam már együtt. Nagyon sok szakemberrel és szülővel beszélgettem már kamaszokról. Általában olyasmit szerettek volna elérni, hogy a tinédzser jöjjön rá végre, hogy mit várnak el tőle, és aszerint viselkedjen, hogy tartsa be a szabályokat, mutasson több tiszteletet, legyen felelősségteljes felnőtt.

Ha arról volt szó, hogy szenved a gyerek, akkor azonnal megmagyarázták, hogy magának köszönheti, miért nem viselkedik rendesen. 

A lány, Samia, akiről a történet szól, nagyon pontosan megfogalmazta, hogy hogyan érzi magát, és hogy mire lenne szüksége. Nem hárított, nem tolta rá a felelősséget senkire, tudta, hogy a dolgok akkor lesznek könnyebbek a számára, ha ő képes másképp viselkedni.

Ha csoda történne, és ő reggel úgy ébredne fel, hogy magabiztosabb egy kicsit, akkor olyasmi változna, hogy

  • képes lenne belenézni a tükörbe, és rámosolyogna saját magára.
  • egy picit csak, de közelebb ülne a többiekhez az iskolában.
  • És ha közelebb ülne, akkor a többiek bevonnák őt a beszélgetésükbe, és
  • ő nem menekülne el, hanem válaszolna.
  • A buszon emelt fővel ülne.
  • Az ebédlőben kivenné a fülhallgatót a füléből, és jelen lenne.

Nem nagy vágyak, igaz? Mégis ahhoz, hogy ezek az apróságnak tűnő dolgok menjenek ennek a 16 éves lánynak, egy csodának kellene történnie. Azt mondta, tudja, hogy Samia ott van valahol belül elbújva. Elbújva saját magában.

Nagyon szép példája ez annak, hogy mennyit érhetünk el azzal, ha nem a problémát rágjuk egy kamasszal. Ha arról beszélgetünk vele, hogy mennyi rosszat csinált, hogy mekkora csalódást okozott mindenkinek, akkor csak mélyebbre taszítjuk ebbe az önkínzó és önostorozó világba. Ha csak arról beszélünk vele, hogy gondoljon a jövőjére, és “kapja össze magát” végre, akkor nem tudjuk meg, hogy ez a lány nem képes belenézni a tükörbe, hogy annyira se szereti magát, hogy lássa a saját arcát.

Ha meghalljuk, hogy hogyan érzi magát a bőrében, akkor már nem érezzük szükségét a kioktatásra, a fejmosásra, nem akarunk neki prédikálni.

Ha képesek vagyunk komolyan venni egy kamasz rossz érzéseit, ha képesek vagyunk őt magát látni, nem pedig a zűrös viselkedését, ha el tudunk vonatkoztatni attól, hogy balhét csinált, és hogy nem tartja be a szabályokat, akkor képesek leszünk segíteni neki. Megéri?

Megéri leszállni egy kicsit a felnőttek világából, ahova egy szenvedő kamasz nagyon nem illik bele, és meglátni az álca mögött az embert. A kamaszok tökéletesen használják az álcájukat: hosszú haj, ami mögé el lehet bújni, fülhallgató, ami nem biztos, hogy azért kell, hogy a felnőtteket idegesítse, hanem azért, hogy senki ne akarjon szólni hozzá, mert retteg mindenkitől.

Annyira egyszerű egy megoldásfókuszú beszélgetés, miért ne használnánk ahhoz, hogy megértsünk egy “nehéz esetnek” tűnő kamaszt?

Ismersz valakit, akit nagyon nem értesz, mert olyan, mintha egy másik világban élne? Keress fel az info@mediaciok.hu címen, és kérj időpontot egy megoldásfókuszú beszélgetésre!

Samia történetét itt olvashatod el teljes terjedelmében: Harvey Ratner és Denise Yusuf, Brief Coaching with Children and Young People, 2015

2 Válaszolt erre: “Mihez kezdjünk egy balhés kamasszal?”

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .