Mindent megkapsz, mégsem becsülsz semmit!

Török Zsófia pszichológus vendégposztja:

Munkám során gyakran találkozom olyan szülőkkel, akik a fenti mondatot ismétlik elkeseredetten kamasz gyermeküknek. Tehetetlennek érzik magukat, hiszen ennél már nem tudnak többet adni, drágábbat megvenni, jobbat nyújtani. A gyerek mégis elégedetlen, flegma, mégsem érzi jól magát a bőrében.

Kinek az igényei?

Sok szülő keres meg azzal a problémával, hogy szinte erőn felül teljesít, hogy gyermeke minden igényét kielégítse, de úgy érzi, ez mégsem elég. A kamasz gyerek ennek ellenére pimasz, nem teljesít jól az iskolában, boldogtalan, vagy hazudozik.

kamaszmentő

Az első és legfontosabb dolog tisztázni azt, hogy kinek az igényeit elégítjük ki. Valóban a gyermekünk igényéről beszélünk –e, valóban gyermekünk kérte –e, hogy bizonyos dolgokat megvegyünk vagy megtegyünk neki? Sok esetben tapasztaltam, hogy a szülők inkább saját, rég eltemetett, meg nem valósított vágyaikat igyekeztek megvalósítani gyermekükön keresztül, még ha sokszor nem is tudatosan.

Emma egy zenei középiskolában tanul. Édesanyja, Kata mérnök, gyermekkorában imádott táncolni, énekelni. Mikor általános iskolás lett, elkezdett brácsázni, és tehetségesnek is bizonyult. Kata szeretett volna zenei középiskolába menni, de szülei ellenezték azt, mondván a zenéből nem lehet megélni, brácsázni lehet munka mellett is. Kata hiába próbált lázadni, szülei reál tagozatos iskolába íratták, és nem volt kérdés a pályaválasztás. Kata már általános iskolás korában beíratta Emmát egy zeneiskolába, hiszen a zene nem csak egy kreatív tevékenység, de bizonyítottan segíti többet között a tanulást is. Emma fuvolázni kezdett, de 12 éves korától fogva folyamatosan apadt a fuvola iránti lelkesedése. A középiskola kiválasztása során Kata úgy döntött, Emma zenei vonalon tanul tovább. Emma egyáltalán nem szeretett volna zenével foglalkozni, de édesanyja unszolására végül elfogadta a helyzetet.

Az első félévi bizonyítvány kiosztása után keresett meg Emma édesanyja. Kétségbe volt esve, mert lánya bukásra állt több tantárgyból is, és azt mondogatta, őt nem érdekli, amit tanul, és az sem érdekli, ha megbukik. Kata nem értette, hogy nem lehet szeretni a zenét, a történelmet, az angolt. Bezzeg ő! Ő milyen szívesen tanult volna zenei középiskolában, mégsem engedték a szülei. Mai napig bánja, hogy nem tanulhatta azt, amit szeretett volna. Lányának is azzal érvelt, hogy Emma nem is tudja, milyen szerencsés, hogy ilyen iskolában tanulhat, és beleolvasva a tankönyveibe, fel sem foghatja, hogy lehet Emma számára unalmas, amit tanul. Különben pedig csak négy évet kell kibírnia a középiskolában, az nem lehet ekkora nehézség.

A probléma a nézőpontban gyökerezik. Kinek fontos a zene, a zenei iskola? Kinek a számára érdekes a tankönyv? Kinek rövid idő a négy év? Katának azt volt fontos megértenie, hogy ezek mind-mind az ő ki nem elégített igényei, melyek a kamaszkorából erednek. Bármennyire is szerette volna, hogy Emma a nyomdokaiba lépjen, és egy elfogadóbb, megengedőbb légkört biztosítson neki, megismételte a saját szülői mintáját. Szüleihez hasonlóan ő sem Emma érdeklődését vette figyelembe az iskolaválasztásnál, és kategorikusan el is utasította Emma érveit az „én úgyis jobban tudom nálad, majd meglátod” mondattal. Ez az attitűd nem feltétlenül vezet pozitív irányba, különösen nem egy kamasszal szemben, akinek egyik legfontosabb feladata ebben az életkorban az önállóság próbálgatása, a felelősségvállalás megtanulása a tetteiért. Négy év egy felnőttnek nem feltétlenül hosszú idő, de egy kamasznak mindenképp. Ugyanakkor, ha egy bántalmazó kapcsolatban élő felnőttnek azt mondaná egy barátnője, hogy már csak négy évet kell kibírnia, és elválhat, bizony egy felnőttnek is örökkévalóságnak tűnne.

Katának be kellett látnia, hogy Emma drasztikus módszert választott akarata érvényesítéséhez. Inkább megbukott, vállalva az ezzel járó szégyenérzetet és az otthoni büntetést. Úgy érezte, nem maradt más választása, mert édesanyja nem volt nyitott az ő álláspontjára, nem tudta vele megértetni magát. Kata szeme előtt saját kamaszkora játszódott le, és abban való igyekezetében, hogy elkerülje azt, sajnos pontosan megismételte. Amint ezt tudatosította önmagában, teljesen megváltozott a szemlélete. Emmát átíratták egy reál gimnáziumba, most orvosnak készül, és a jegyei is rohamosan javulnak.

Bezzeg az én időmben…!

Az én gyerekkoromban volt, hogy lyukas cipőben jártam iskolába, nem vettek ám nekem újat! Bezzeg az én szüleim egész hétvégén ordítoztak és veszekedtek, mégis eltűrtem, neked meg mindent megadunk, és nem akarsz hétvégén itthon maradni!

A fenti mondatok is a már korábban említett nézőponttal kapcsolatosak. Sok szülő igyekszik kompenzálni a saját, negatívan megélt gyermekkorát, és akár tudatosan, akár nem tudatosan, de sokkal jobb körülményeket igyekszik biztosítani gyermeke számára. Azonban ha a kamasz gyermeke valamit nem értékel kellőképpen, vagy valamivel elégedetlen, dühösen, esetleg kétségbeesetten reagál. Hiszen ő mindent megadott volna ezért gyermekként, saját gyermekének pedig ez sem elég? Ilyenkor általában két módon reagálnak a szülők: vagy önzőnek és elkényeztetettnek titulálják gyermeküket, vagy próbálnak a korábbiakon felül még többet nyújtani neki.

Ilyenkor érdemes átgondolni, hogy kinek milyen az élethelyzete! Az a szülő érthetően vágyik egy kellemes, nyugodt és meghitt hétvégére, akinek a szülei egész hétvégén csak ordítottak. Az a felnőtt, akinek évi egy cipőt vettek, logikusan éli meg soknak az évi 4-5 pár cipőt. Ugyanakkor az a gyermek, akinek a szülei nyugodt és békés hétvégét biztosítanak, akinek, ha elszakad a cipője focizás közben, vesznek egy újat, nem ugyanazt érzi, mint szülei. Ő soha nem élte át azt, amit a szülei, ebből kifolyólag számára mást jelentenek a különböző események, pillanatok. Ettől sem önző nem lesz, sem többet nem kell neki nyújtani.

Fontos, hogy megtanulja értékelni a családi nyugalmat és az anyagi biztonságot, de ne várjuk el, hogy pontosan érezze át azt, amit mi, szülők gyermekként átéltünk. A kamasz itt és most, a jelenben él, nem pedig 20-30 évvel ezelőtt. Az ő számára az a természetes, amiben felnő. A nevelési elvek, módszerek és a családi szemlélet az, amivel formálhatjuk gyermekünket. Néha érdemes feltenni a kérdést: ez kinek az igénye? A havonta drágán megvett új cipő a gyermekem igénye, vagy az enyém, mert én soha nem kaptam? Ha büntetésben van, de mégis elviszem hétvégén kalandparkba, az milyen célt szolgál? Hogy ő jobban érezze magát, vagy nekem ne legyen bűntudatom, mert a büntetés előhozza az én emlékeim a nyomasztó gyermekkoromról?

A gyermeknek lehet természetes az is, ha a szülő a saját gyermekkorát kompenzálva neveli fel, és túlzottan igyekszik mindent megadni neki. A kamasz pedig igazságtalannak fogja érezni, mikor a szülő egy vita hevében hozzávágja az önző, elkényeztetett címkét. Hiszen neki soha nem tanították azt, hogy ezt meg kellene becsülni. Teljes természetességgel kapott meg dolgokat. Minden gyermeknek szüksége van határokra, amiket persze próbálgathat.

Ha a szülő enged, és mindinkább kijjebb tolja a határt, a kamasz annyit tanul csak meg, hogy ha erőteljesen kérem, meg is kapom. Azt nem látja így át, hogy a szülő azért adja meg neki, mert ő maga ugyanennyi idősen fele ennyit sem kapott meg.

Ha mondja is a szülő, a kamasz elintézi egy „ó, mikor volt már az” felkiáltással. És valóban, mikor is volt az? Nem a jelenben, nem a gyermek jelenében. A szülő panaszkodik, hogy a gyermek neveletlen. De ugyan ki nevelte? Fontos megjegyezni, hogy természetesen egyik szülő sem szánt szándékkal, „gonosz” módon neveli így a gyermekét. De mindenképpen fontos a tudatosság azon szintje, hogy ki voltam és vagyok én, mik voltak és mik most az én igényeim. Mert ezeket nem szabad összekeverni a gyermekemével.

A határok felállítása és betartása nem csak a fentiek miatt szükséges. Ha szeretnénk, hogy a gyermekünk megbecsülje azt, amije van, nekünk kell tenni érte. Ahogy már írtam, a gyermek azt veszi elsősorban természetesnek, ami körülveszi. Ha nem teszünk azért, hogy átlásson bizonyos összefüggéseket, magától igen nehezen, vagy nem fogja megtanulni.

Péter szülei azért kerestek meg, mert Péter szerintük lusta és önző. Az iskolában is gyengén teljesít, otthon pedig alig vesz részt a házimunkában. Volt, hogy elhagyta a drága okostelefonját, de szülei szerint nem igazán bántotta Pétert, inkább kényelmetlen volt számára egy napig telefon nélkül élni, míg másnap vettek neki egy újat. Ha otthon van, akkor a számítógépes játékaival játszik, a tabletjén pötyög, vagy szobájában nézi a saját okostévéjét. Szülei elismerték, hogy Péternek több dolog adatik meg, mint a kortársainak általában. Jól keresnek, ezért nem okoz gondot, hogy mindent és mindenből a legjobbat vegyék meg neki. Javasoltam, hogy ha már ezzel tisztában vannak, ugyanakkor zavarja őket, hogy Péter mégsem becsüli meg, amit megkap, szabjanak feltételeket a jutalmazáshoz.

Küzdjön meg bizonyos dolgokért otthon, legyen szabályok és határok. És ami a legfontosabb: nem feltétlenül kell azonnal kielégíteni Péter minden vágyát. Ha szeretné megkapni a legújabb okostelefont, bizonyítson. Tegyen rendet a szobájában rendszeresen, hozzon haza jó jegyeket. Ha szeretne játszani, legyen egy időszak, amikor felkészül az iskolára, és utána játszhat. Legyen végpont is, meddig játszhat, és tartassák be vele a szülei.

Nem könnyű feladat az önismeret, a tudatosság, ugyanakkor szükséges ahhoz, hogy a szülő fel tudja ismerni és meg tudja különböztetni gyermeke igényeit a sajátjától. Ezáltal nem csak a gyermek érzi magát jobban, de a szülő is egy sokkal hitelesebb mintát mutat gyermekének. Ha tudatossá válik a szülőben, hogy mit nem szeretne újra átélni és mit tehet ellene, akkor nem megismételni fogja a múltat, hanem példát mutat és eszközt ad a gyermeke kezébe!

Török Zsófia pszichológus kolléganőm rendszeresen foglalkozik kamaszokkal és szüleikkel, hatalmas tapasztalattal rendelkezik a korosztályt érintő problémák kezelésében. Korábbi írásai:

A gyerek eldöntötte: többet nem megy iskolába!

Mi történik a pszichológusnál?

Ezért is örülök, hogy Török Zsófia szakmai segítséget nyújt a Kamasznavigátor második részének, a Kamaszmentőnek az összeállításában is. 

A Kamaszmentő hamarosan elérhető! Az első részt itt ismerheted és rendelheted meg:

KAMASZNAVIGÁTOR

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .