Ellenkező esetben nehezen fog kiállni magáért, nehezen fog változtatni az életén, nehezen fog szükségszerű döntéseket meghozni.

Ki hallotta már azt a kifejezést, hogy „tanult tehetetlenség?” Mert erről van szó, amikor azt javaslom, hogy felejtsük el szülőként azt a hozzáállást, hogy

1. hadd sírjon a gyerek, tágul a tüdeje.

2. nem rohangálok be hozzá, meg kell tanulnia egyedül lenni.

3. nehogy már egy x hónapos dirigáljon, és mondja meg, mi legyen!

4. nem foglalkozom vele mindig, meg kell tanulnia saját magát szórakoztatni.

A sírás egy újszülöttnél jelzés arra, hogy valami nem jó. Segítséget kér a világtól, a környezetétől. Evolúciós bravúr, hogy mindezt olyan hangon teszi, amit az anya 3 csukott ajtó mögül, hangos tévé mellől is meghall. Mi történik, ha nem érkezik semmilyen válasz erre a segítségkérő sírásra? Egy idő után abbahagyja, majd ha ez rendszeres, azaz többször előfordul, hogy kér, de nem kap reakciót, teljesen beszünteti. (A hospitalizáció egyik jele, hogy a baba nem sír hangosan, csak nyöszörög, maga sem hiszi, hogy jönni fog valaki, aki törődik vele.)

Amit megtanul ebből az az, hogy teljesen felesleges kérni, teljesen felesleges bárkinek is jelezni, hogy valamire szükségem lenne, mert válasz nem érkezik, a világ nem reagál az én kiáltásomra. Szóval nem kiáltok, nem kérek, elfogadom, hogy a rossz marad, változtatni nem tudok, nem is érdemes megpróbálni. Ez a tanult tehetetlenség állapota.

Később is kialakulhat ez az állapot, például a rossz családi légkörben felnövő gyerekeknél, akik megtapasztalják, hogy semmit se tudnak tenni azért, hogy javuljon a helyzet, a szexuális abúzus áldozatainál, a bántalmazást elszenvedetteknél.

Annak, aki így nőtt föl, később nagyon nehezen fog menni, hogy kimondja: nekem ez így nem jó. Nehezen fog segítséget kérni és elfogadni. Egész életében úgy fogja érezni, hogy nem érdemli meg a másik ember figyelmét, őszinte és érdek nélküli segítségét.

Azoknak az embereknek, akik segítő szakmában dolgoznak, tudniuk kell erről, mert sok múlik azon, hogy egy hozzájuk forduló bajban lévő ember képes-e önerőből változtatni rossz körülményein. Fel kell ismerni a jeleket, és aszerint megtervezni a további lépéseket.

Sokkal könnyebben esnek munkahelyi mobbing áldozatává a tanult tehetetlenség állapotában lévők. (kattintson a linkre, és tudjon meg többet a munkahelyi mobbingról!)

Munkám során többször találkoztam olyan emberrel, aki tudta, hogy valami nagyon nem jó az életében, tudta azt is nagyjából, hogy mi az, mégsem tett semmit, hogy elhárítsa a negatív tényezőt. Akarta a változást, de nem hitte el, hogy lehetséges, hogy valóban tudna tenni ellene. Pedig képes rá, csak hosszabb időre és szakszerű segítségre van szüksége ahhoz, hogy a tehetetlenségből eredményesség legyen.

Azt mondtam az elején, kényeztessük a gyereket, de az valójában nem kényeztetés, ha a szülő reagál a gyerek jelzéseire. Azzal ad neki biztonságot, azzal teszi neki a legjobbat, hogy ha sír felveszi, és nem hagyja magára. Azzal teszi a legtöbbet, ha nem kezdi el pár naposan már nevelni, szoktatni a rideg valósághoz. Lesz abban még bőven része később, az első pár év nem szabad, hogy erről szóljon.

Kérdése van? Tegye fel bátran, írjon e-mailt vagy hozzászólást, vagy hívjon telefonon, beszéljük meg!