Ülünk egymással szemben, nézem a házaspárt, három gyerekük van, valaha szerették egymást. Nem kell értenem őket ahhoz, hogy segíteni tudjak, nem kell tudnom, hogy milyen problémáik, milyen vitáik, milyen sértettségeik vannak. A feltett kérdéseim a jövőre, az együttműködésükre, annak módjára vonatkoznak. Mind a ketten szeretik a gyerekeiket, ez egy percre sem kérdés. Mind a ketten jót akarnak nekik. Miért nem tudnak mégsem közös nevezőre jutni?

Mert az anya nem tudott túllépni azon, hogy a férje elhagyta, hogy beleszeretett valakibe. Bármilyen lehetőség merült is fel beszélgetés közben, mindig oda tért vissza, hogy az túl jó lenne, az az apának kedvez, abba ő nem tud beleegyezni. Az apa igenis vállaljon áldozatot, legyen csak távol a gyerekeitől. Mert az apa azt szerette volna, ha többet lehetnek együtt, ha gyakrabban viheti el magához őket, neki nem elég a kéthetente egy hétvége.

Az anya azt mondja, hogy a több apával töltött idő nem tenne jót a gyerekeknek, és neki a gyerekek érdekeit kell szem előtt tartani. Miért nem jó a gyerekeknek, ha az apukájukkal vannak? Mi lehet emögött? Mennyire kerüljön erre fókusz a beszélgetés alatt? A mediáció során én pártatlan és elfogulatlan vagyok, ez az alap, és ehhez teljes mértékben tartom magam, minden személyes gondolatot, személyes véleményt kikapcsolok, csak rájuk figyelek. Egy ilyen mondaton nem lehet azonban átlendülni, mert ha ezen múlik a megállapodás, akkor ezzel foglalkozni kell. Úgy, hogy az anya felismerje, hogy az ő csalódottsága ellenére a gyerekeknek jó az apukájukkal töltött idő. Megbántották, ezért összemosta a saját érzéseit, igényeit a gyerekek érzéseivel, igényeivel.

Minden irányból megnéztük a jövőt, megvizsgáltuk, mi minden fog az életükben változni, ha az apa többet lesz a gyerekeivel. Mindenkinek jobb lesz az a jövő, jobb lesz az anyának, jobb lesz az apának, jobb lesz a gyerekeknek. Azt gondoltam, ez lesz az áttörés, az anya azt a lehetőséget választja majd, ami mindenkinek jobb lesz. Nem így történt. Mert ott az a DE. A saját csalódottsága miatt nem engedheti, hogy az apa élete jó legyen, hogy tovább tudjon lépni, hogy lezárják a válást, hogy minden rendben legyen. Ő még nincs rendben, ő még haragszik, csalódott, ő még szenved, szenvedjen az apa is.

Nem született megállapodás, lesz még egy mediációs ülés. Jó hír, hogy a munkát folytatjuk, még nem csapódott be minden ajtó, még van lehetőség arra, hogy olyan megállapodás szülessen, ami mind a kettejüknek jó lesz.

Nagyon nehéz pártatlannak maradni olyan helyzetekben, amikor az egyik szülő a gyerekek mögé bújva, az ő érdekeiket hangoztatva akarja megbüntetni a másikat. Viszont nagyon életszerű. Gyakran találkozom hasonló helyzettel, ezért fontos, hogy még a mediáció elején felismerjem azt, hogy az egyik fél még nincs túl a kapcsolaton, a szakításon, még nem készült fel arra, hogy valóban a gyerekek érdekeit szem előtt tartva döntsön. Az egész további életük múlhat azon, hogy maguk mögött tudják hagyni a múltat, ebben kell segítenem a pártatlan és ítéletmentes hozzáállásommal.

Hasonló cipőben jársz? Keress fel itt >>>KAPCSOLAT