Nemrég felkeresett egy válást fontolgató anya, aki elmondta, hogy évek óta  él úgy a házasságában, hogy folyamatosan győzködnie kell magát arról, hogy a férje biztos szereti, hiszen:

– nem jár kocsmába

– nem jár nőzni

– nem veri sem őt, sem a gyerekeket

– nem szól bele semmibe

– nyugalom van otthon.

Aztán elkezdett gondolkodni, beszélgetni a barátaival, őszintén elmondta, hogyan élnek ők. Korábban csak a bevált válaszokat adta: persze, jól megvagyunk, minden rendben. De aztán elege lett. Úgy döntött,  őszinte lesz magához is és a környezetéhez is.

Beszélt a férjével is többször, legalábbis próbált, mert ezeket a „válaszokat” kapta:

– most meg mi a bajod?

– persze, majd megbeszéljük

– semmi gáz, nyugi

– fáradt vagyok

– nincs kedvem

– épp nézek valamit

– később

– ne hisztizz!

Megrekedt, nem tudta, merre induljon tovább, így jött el hozzám. Nem boldog. Mit csináljon? Váljon el? És a gyerekek? És a ház, a hitel, a kutya, a macska, az egész eddigi élete? Nem értette azt sem, hogy tulajdonképpen mi történt vele, hiszen évek óta élnek így, eddig elfogadta, valahogy meggyőzte magát arról, hogy nincs ezzel semmi baj, biztos szereti a férje őt, csak épp a maga módján. De rájött, hogy neki ez nem elég. Sőt, nagyon kevés. Bárcsak elég lenne, de nem az.

Végiggondolta, és rájött, hogy amit ő szeretetnek hitt ( a férje nem jár el, nem veszekszik, nyugalom van), az tulajdonképpen csak lustaság. Azért nem megy sehova, mert lusta összekapni magát, és elindulni. Az, hogy a férje nem veri a gyerekeket, az egyrészt azt jelenti, hogy nem agresszív, másrészt azt, hogy nem érdeklik őt. Igaz, hogy nem bántotta őket, de soha nem is törődött egyikkel sem, nem vett részt semmilyen gyerekekkel kapcsolatos dologban. Nem ment el egyetlen ultrahangos vizsgálatra sem, nem kelt fel egyszer sem éjszaka, nem pelenkázott, nem is fürdetett. Amikor nagyobbak lettek, akkor sem jelent meg sehol, fogalma sincs, hogy hogyan tanulnak, szerinte még azt sem tudja, melyik osztályba járnak.

Tisztában volt mindezzel korábban is, tudta azt is, hogy rengeteg nő él így –  meggyőzte magát arról, hogy hát férfi, a férfiak ilyenek, szórakozott, „magának való” – ez van. De az igazság sajnos az, hogy a férjét nem érdeklik a gyerekek, és nem érdekli ő sem. És ezzel nagyon nehéz szembenézni, nem is bír sírás nélkül beszélni róla. Merre tovább? Csapdában van.

Merre tovább?

Ezt nem lehet helyette eldönteni, neki kell megtenni, bárhogy dönt is, az ő életéről van szó. Megkérdeztem, mit tenne, ha nem lennének gyerekek, nem lenne hitel? Azt felelte, azonnal elválna, kitenné onnan a férjét, menjen ahova akar.

Milyen lehet a gyerekeknek, amikor az apjuk a példaképük, azt látják, hogy ilyen egy felnőtt kapcsolat, ilyen egy házasság? Ebben nőnek fel, ezt fogják ismerni, nem lesz más példa előttük. És mit mutat az a gyerekeknek, hogy ha gond van, akkor továbblépünk? Melyik a jobb üzenet? Változtatni azon, ami nem jó, nem fogadni el, hogy szeretet nélkül éljünk – vagy kitartani a rossz mellett, hiszen egyszer ezt választottuk?

Három alkalommal találkoztunk, meghozta a döntést, nagyon megkönnyebbült, hogy leszakadt róla a teher. Amint kimondta, hogy mit kell tennie, már azt is tudta, hogyan fogja megtenni.

Kértem az engedélyét, hogy megírhassam a történetét a blogomban, belegyezett. Csak annyit kért, hogy azt ne írjam meg, hogy hogyan döntött, mert nem akar senkit befolyásolni, ez az ő útja, és nem ez az egyetlen út.

Hogyan csináltuk? Hogyan jutott el három beszélgetés végére addig, hogy már tudta, merre tovább? Én kérdeztem, ő gondolkodott, forgatta magában a lehetőségeket. Elképzelte és nagyon pontosan, aprólékosan, részletesen leírta, hogy hogyan nézne ki az élete egyik vagy másik döntése után. Annyira pontosan és részletesen, hogy szinte már meg is tapasztalta azt az életet. Megtapasztalta, és már tudta, hogy melyiket fogja megvalósítani.

Úgy lesz, ahogy elképzelte? Ismeri az életét, ismeri saját magát, ismeri a környezetét, képes elérni oda, ahova el szeretne érni. Nem lehet pontosan tudni, hogy hogyan alakul majd az élete, de azt tudni fogja, hogy kivel akar tovább élni. Maradjon benne egy házasságban, ami nem teszi boldoggá, viszont ezer szál köti őket egymáshoz? Vagy vegyen egy nagy levegőt, és borítson fel mindent, szakítsa el a szálakat, vállalja, hogy mindenki megsérül majd, viszont így lehetőséget kap egy teljesen más és boldog élethez?

Ha azt érzed, hogy megrekedtél, hogy nem látsz ki a saját életedből, nem tudod nyugodtan átgondolni, hogy merre tovább, gyere el egy beszélgetésre! Gyere el, és nézz szembe azzal, hogy hogyan fogsz majd élni a döntésed után. Gyere, és vállald a felelősséget a saját életedért! Az, hogy merre mész tovább, csak rajtad múlik, ne hagyd, hogy a körülmények sodorjanak.

Ne halogasd tovább, írj egy levelet, kérj időpontot itt: KAPCSOLAT