Tegyük fel, hogy szembesülünk egy kellemetlen helyzettel, ez gondolom mindenki számára ismerős szituáció. Először csak kényelmetlenül érezzük magunkat, aztán kicsit gondolkodunk, és végül rájövünk, hogy mi a problémánk.

Tegnap beszélgettem egy barátnőmmel, aki nem érzi jól magát jelenlegi munkahelyén. Eddig nem tudta igazán megfogalmazni, hogy mi a problémája, csak azt érezte, hogy valami nem jó. Nem volt kedve reggel felkelni, unta az egészet, pedig ez a munka abszolút neki való. Évekig imádta minden pillanatát, ezért is volt furcsa, hogy ez a lelkesedés látszólag elmúlt.

Sokáig csak azt érezte, hogy nem elégedett az életével, de eddig nem jött rá, hogy ennek mi az oka. Most már eljutott odáig, hogy ki tudta mondani, hogy az a probléma, hogy nem szereti ezt a munkát csinálni, valami másba szeretne fogni, de mibe, meg hogyan, meg egyébként is. Most jól keres, szeretik a kollégái, semmi oka onnan eljönni, nagyon sokan bármit megadnának azért, hogy ott dolgozhassanak.

Probléma vagy megoldás?

A kérdés az, hogy honnan közelítünk ehhez a helyzethez: a probléma vagy a megoldás oldaláról. Ha a problémát választjuk, akkor elkezdjük szépen rágni, hogy mi a baj pontosan? A munkád melyik része nem tetszik? A kollégákkal van valami gond? A főnök az oka? Mit tehetnél azért, hogy valahogy ismét szeretni tudd, mi kell ahhoz, hogy kitarts ott? Beszélnénk arról, hogy miért nem szabad kiszállnia, felsorolnánk ezer okot arra, hogy miért lenne butaság váltania, arról nem is beszélve, hogy a lehetőségekhez képest ez egy biztos állás. Ez eltartana egy-két órán át, hazamenne egy kicsit megnyugodva, és jól meggyőzné magát arról, hogy maradnia kell.

király!

Mi van, ha nem ezt az utat választjuk, hanem a másikat? Mi van, ha a megoldás oldaláról közelítünk? Valójában valami egészen mást szeretne, és már gondolkodik rajta egy ideje, így volt is 2-3 ötlete. Realitástól és józan észtől teljesen függetlenül elárulta a legnagyobb álmát, de azért gyorsan hozzátette, hogy ezt persze úgysem lehet. Ha a megoldást keressük, akkor nem ragadunk le a problémánál. Akkor azon kezdtünk el gondolkodni, hogy ehhez az álomhoz vezető úton mi lenne az első 2 lépés. Ez meg ez. Oké, akkor csak erre a kettőre koncentrálunk.

Kiderült, hogy ezek tulajdonképpen apróságok, akár már másnap meg is csinálhatja. Ha ezekkel kész, mehet tovább. És még tovább. Ha kitart, szerintem 1 éven belül célba is fog érni. És azt is tudom, hogy onnan visszanézve nagyon fog csodálkozni, hogy ez az egész miért is tűnt lehetetlennek.

Ez most egy baráti beszélgetés volt, de ezt a technikát lehet alkalmazni mediációs keretek között is. A mediációs ülésen adott két konfliktusban álló fél, akik szeretnének megegyezésre jutni. Az erre szánt 3 órát tölthetjük azzal, hogy boncolgatjuk, kinek mi fájt a legjobban, mi a problémája a másikkal (van, hogy ez szükséges!), de tölthetjük úgy is, hogy csak a megoldást tartjuk szem előtt, és arról beszélünk, ki hogyan tudja elképzelni az odáig vezető utat. Ha a megoldás van a fókuszban, akkor már az is energiát ad, hogy beszélünk róla, karnyújtásnyi közelségbe kerül az, ami addig nagyon távoli és elképzelhetetlen volt. Összedől egy gát, ami addig megakadályozta az egyezség megszületését. Az ülés sokkal hatékonyabb és rövidebb is egyben. Volt, hogy a felek nem egészen 2 óra alatt megegyeztek, és mindketten elégedetten álltak fel, és mentek haza.

Én nagyon szeretem ezt a módszert, és az a szerencse ért, hogy a jövő héten az egyik legjobb svájci mediátortól, Marco Ronzanitól tanulhatok a megoldásfókuszú mediációról.

Szeretnél részt venni egy olyan beszélgetésen, ahol nem a problémádat rágjuk órákig, hanem csak a megoldásról beszélünk? Akkor nem habozz, keress fel az info@mediaciok.hu e-mail címen!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .