A pótcselekvések jelen vannak az életünkben. Mindenkinek van, de nem mindenkiben tudatosul, hogy épp azt végzi. Bármi lehet pótcselekvés:

– munka

– takarítás

– TV

– sorozatok

– gyerekbe temetkezés

– evés, ivás, dohányzás

– ajakharapdálás

– hajtekerés

Mondom, bármi. Mi a baj velük? Semmi, csak hozzátartozik az önismereti munkához, hogy tudjunk róla, melyik az a tevékenység, amit valami helyett végzünk. Mit csinálsz, ha nem vagy túl jól? Ha annyira nem vagy rosszul, hogy összegömbölyödve kuporogj a kanapén, de jól sem vagy, akkor mit csinálsz?

A képernyőt bámulod? Kimész a kertbe? Eszel? Leiszod magad? Felhívod az embereket, és órákig beszélsz lényegtelen dolgokról? A gyerekkel foglalkozol? Rászállsz a dolgaira, mintha semmi más nem létezne? Túlórázol, otthon is dolgozol? Futni mész? Rágod a körmöd?

Pótcselekvések ismérvei

Amikor valami túl nagy stresszel jár, amikor a problémával szembenézni nagyon nehéz lenne. Amikor túl fáradt vagy még gondolkodni is. Amikor nagyon szeretnél a mélybe temetni valami rossz dolgot. Amikor félsz, hogy történni fog valami tragédia.

A pótcselekvések állandósulhatnak az életünkben, és ez már komoly probléma. Amikor valaki megreked, és ahelyett, hogy ezzel szembenézne, és változtatna az életén, inkább az élére állítja a kertben a fűszálakat, vagy valamilyen önpusztításba kezd. Ismersz olyan embert, aki így működik?

Akkor tudod, hogy hiába mondasz bármit, nem segít. Nem hall meg téged, tagadja, hogy bármi baja lenne. Beszéltek a tünetekről, de semmi nem változik.

Veszélyesek a pótcselekvések?

Igen, mert nem halad előre az ember. Leragad egy olyan szinten, ahol valami probléma van, és egy helyben topog. A környezete többnyire érzékeli, hogy nincs minden rendben, de hiába, senki nem változtathat más helyett az életén.

Egy másik veszély az, hogy az ember átadja a problémamegoldási stratégiáját a gyerekeinek: ha baj van, ha nehézséggel találkozol, ne nézz szembe vele, használj inkább valamilyen pótcselekvést! Nagyon rossz minta, és nagyon erősen hat. Több olyan családot is ismerek, ahol az emberek az első nehézségnél a megrekedést és a toporgást választják ahelyett, hogy meghoznának néhány komoly, de rizikós döntést.

Veszélyes, mert a problémák elől való elbújás a felelősség hárításával kéz a kézben jár. Azért nem változtat, mert nem ő tehet róla, ő a körülmények áldozata, nem felelős a kialakult helyzetért, tehát változtatni sincs hatalmában. Ha elismerné, hogy saját maga irányítja (vagy épp nem irányítja) az életét, akkor össze kellene kapnia magát, döntéseket hozni, majd cselekedni. De ha valaki a körülmények áldozata, akkor nincs mit tenni. Akkor el kell fogadni, hogy az élet már csak ilyen, nincs kiút, nincs mit tenni. Hanyatt dőlve lehet a felhőket bámulni.

Tapasztalatom szerint az segít ilyenkor, ha egy másfajta, és elég komoly probléma adódik az ember életében. Egy tragédia, ami kizökkenti, ami ráébreszti arra, hogy nagyon nem jó helyen van. Hogy már egy ideje csak hátrafelé megy. A legnagyobb tragédia viszont az, amikor ez túl későn történik. Történik valami, és az ember azt mondja: ez végre felnyitotta a szemem, és megláttam magam. Nagyon nem voltam jó helyen, valamit tennem kellett. Enélkül nem sikerült volna.

Változtass!

Pedig meg lehet tenni a szembenézést egy tragédia nélkül is. Ne várj addig, amíg túl késő, kérj segítséget még ma! Szakítsd ki magad a pótcselekvések fogságából, és gyere el egy beszélgetésre!

Megoldásfókuszú beszélgetésre időpontot tudsz kérni: kattints IDE!