Meg fog bukni a gyerekem?

Sokszor leírtam már, de nem lehet elég sokszor: a tanulás a gyerek dolga, nem a szülőé. Ő az, aki szeptembertől júniusig ott ül a padban, figyel vagy nem figyel, tanul vagy nem tanul.

A bukás szélén álló diákok többnyire az utolsó pillanatig reménykednek abban, hogy a tanár végül mégis átengedi őket, hogy csak nevelő célzattal mondogatja, hogy “meg fogsz bukni, ha így folytatod, tanulj rendesen!”

kézben könyv

Néhány éve egy féléven át foglalkoztam egy 9. évfolyamos gimnazistával, aki 3 tárgyból állt bukásra: matek, orosz és nyelvtan. Hetente találkoztunk, hetente átnéztük, hogy hol tart, mit csinált az elmúlt napokban, melyik tanulási módszert próbálta ki. Nem volt kedve tanulni, nem is akart abba a gimnáziumba járni, legszívesebben egy művészeti iskolába ment volna, de az anyukája nem engedte. Az osztálytársaival sem volt túl szoros a kapcsolata. Hozzám szívesen járt, örült neki, hogy heti 1 órát azzal töltünk, hogy neki könnyebben menjen az iskola.

Teltek a hónapok, és oroszból még mindig bukásra állt. Egyetlen módszert sem volt hajlandó kipróbálni, valami csodában bízott inkább. Nem tanulta sem a szavakat, sem a nyelvtani szabályokat. Megmondtam neki már májusban, hogy meg fog bukni. Nem hitte el. Azt gondolta, hogy majd május végén vagy június elején megtanul egy orosz szöveget kívülről (5-6 sor), azt felmondja, és akkor megkapja a kettest. Nem hitte el nekem, hogy ez kevés lesz. Még akkor sem hitte el, amikor azt is elmondtam neki, hogy beszéltem a tanárával, aki megerősítette ezt: meg fog bukni.

Az utolsó pillanatig hitt a csodában, hitt abban, hogy elég az, hogy ő nem akar megbukni. Azt hitte, hogy elég az, hogy ő nem szereti az oroszt, nem is érdekli, szerinte semmi értelme, szóval nem szükséges tanulnia a kettesért (a legtöbb kamasznak van ez a nagyon furcsa logikája: “ha szerintem valami hülyeség, akkor jogom van nem megtenni.”)

Ehhez azért az is hozzátartozik, hogy félévkor a tanár valóban a semmiért engedte át, akkor sem állt jobban, akkor is bukásra állt, mégis megkapta a kettest. Csak ezt látta maga előtt, minden mást figyelmen kívül hagyott. Pedig a félévi osztályzat csak tájékoztató jellegű, főleg a 9. évfolyamon. Azt jelzi előre, hogy annyi tanulással mi várható az év végére.

Azt mondta, hogy képtelen rávenni magát arra, hogy otthon az orosszal foglalkozzon. Valami megakadályozza benne. Mi állhatott ennek hátterében? Az biztos, hogy volt benne egy nagy adag dac az anyával szemben, aki abba az iskolába küldte. Dacolt a tanárral is, aki kedvelte őt, figyelt rá, de nem akarta csak úgy, tanulás nélkül átengedni. (ez azért érthető, ugye?)

Meg tudta volna tanulni, ha akarja, ezzel is tisztában volt. Valószínűleg abban is bízott, hogy a tanár majd azt fogja leosztályozni, amilyen eredményre képes lenne, nem a valódi teljesítményét.

Azt hiszem, ki akarta próbálni, hogy mi lesz, ha valóban megbukik. Mi változik otthon? Jobban fognak figyelni rá? Lesz valami szankció? Hogy fog telni a nyár? Sokszor utalt rá, hogy unatkozik, szeretné, ha izgalmasabb lenne az élete. Lehet, hogy a bukás izgalmára vágyott tudat alatt?

Minden másból átment, de oroszból megbukott. Mindent megtettem, mégsem volt egyszerű elfogadnom, hogy nem sikerült. Nagyon szerettem volna, ha felismeri, hogy nem éri meg megbukni, és hogy olyan egyszerűen tehetne ellene.

Amikor egy középiskolás megbukik az első év végén, rengeteg dolog állhat a hátterében:

  • Lehet, hogy túl erős az iskola az általános után.
  • Lehet egy apró részképesség-zavara, ami korábban nem derült ki, mert odafigyeléssel és az intelligenciájával elfedte (erről fogok még bővebben írni).
  • Lehet, hogy fontosabb barátokat szerezni, jó fejnek lenni, mint a tanulásra koncentrálni.
  • Lehet, hogy villámcsapásként jött az első szerelem.
  • Lehet, hogy nem abba az iskolába szeretett volna menni.
  • Lehet, hogy otthon van valami komoly nehézség, ami elviszi az energiáját és a figyelmét.

A gyerek bukása érinti az egész családot. Konfliktusokat generál, elronthatja az egész nyarat. Érdemes felkészülni rá, hogy ne az utolsó pillanatban szembesüljenek a szülők azzal, hogy a várt csoda nem következett be. Hogyan lehet jól kezelni ezt a helyzetet? Hogyan lehet például a nagyszülőknek, a tágabb családnak elmondani: megbukott a szeretett unoka? Ezekkel a kérdésekkel foglalkozunk majd a közeljövőben.

Ha szeretnél még többet olvasni a témáról, iratkozz fel a hírlevelünkre:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..