Az erőforrások azok, amik segíthetnek nekünk minden nehéznek tűnő helyzetben, mégis nagyon keveset foglalkozunk velük. Sokkal többet gondolunk a hiányosságainkra, azokra a dolgokra, amelyekben még fejlődnünk kell. Mintha a jó önismeret azt jelentené, hogy tudom, hogy mi mindenben nem vagyok elég jó, pedig ennél sokkal fontosabb azt tudni, hogy mennyi mindenben vagyok szuper jó. Fura, ugye? Annyira félünk attól, nehogy önteltnek és nagyképűnek gondoljanak minket, hogy szinte szégyelljük, ha azt gondoljuk magunkról, hogy valami jól megy nekünk. Pedig sok ilyen van, sőt még annál is több.
Erőforrások gyűjtése
Miért is lenne fontos az erőforrások gyűjtése? Mostanában attól hangos a posztok többsége, hogy használd ki az időd, amiből most mintha több lenne (nekem még nem tűnt ez fel amúgy), használd a helyzeted fejlődésre, arra, hogy minél jobb legyél, tanulj, olvass, edzz naponta. Mire sarkall ez? Arra, hogy számba vedd szép sorban, hogy mi mindenben kell fejlődnöd. Pedig mennyivel jobb érzés azt számba venni, amiben különösen jó vagy, és azon gondolkodni, hogyan lehetnél még ennél is jobb bennük.
Tegyünk egy próbát! Vegyél magad elé egy üres lapot, és kezdd el írni az erőforrásaidat szép sorban egymás alá! Legyen először 20 darab. Aztán gondold végig, hogy a szeretteid, a családod, a barátaid szerint milyen erőforrások vannak még benned. Egészítsd ki 40-re. Ehhez kérj nyugodtan segítséget a többiektől. És végül: olvasd végig a listádat, majd gondold át, hogy milyen erősségeket látnál még rajta szívesen, de egyelőre még nem tudod a saját „Erőforrások” listádhoz adni. És írd őket is hozzá.

Ezután vegyetek sorra mindenkit a családból, és csináljátok végig velük is. Legyen meg mindenkinek a 40+x-es listája. Tegyétek ki valami jól látható helyre, és olvassátok el minél gyakrabban. Mert mind igaz. Minden egyes pontja. Igaz akkor is, ha épp nem használod valamelyiket. Igaz akkor is, ha most épp nem az van a fókuszban. Igaz akkor is, ha még soha senkinek a szájából nem hallottad eddig, hogy te (erős, bátor, kitartó, kedves, önzetlen, pontos, őszinte, okos…) vagy. Igaz akkor is, ha néha nem vagy kedves vagy pontos.
Ne kérdőjelezd meg, fogadd el, hogy ezek az erőforrások bizony benned vannak.
Segítenek, támogatnak akkor, amikor nehezebb, kihívásokkal teli helyzetbe kerülsz. Segítenek akkor, amikor az élet jó messzire kidob a komfortzónádból. Segítenek akkor, amikor a világ egy pillanat alatt változik meg körülötted. Fontosak tehát, sokkal fontosabbak, mint az, hogy miben nem vagy jó. A hiányosságaidra figyelve nem előre haladsz, nem fejlődsz, hanem egy lefelé tartó spirálba kerülsz bele. Húzd ki inkább magad, és legyél büszke arra a listára! Ha gondolod, küldd el nekem, hogy ne csak a családod tudja, mennyi minden van benned. Ide megírhatod, csak én fogom látni: info@mediaciok.hu
És még valami, ami jól jöhet most: minden csütörtökön 17 órától ingyenes online workshopot tartunk, ahol még sok olyan gyakorlatot veszünk végig, amelyek segíthetnek neked most. Találkozhatsz másokkal, akik szintén írják a saját listájukat, megismerheted a megoldásfókuszú megközelítést. Jössz? Iratkozz fel a Hírlevélre, és azonnal megkapod a csatlakozáshoz szükséges információkat: [wysija_form id=”24″]