Van egy ismerősöm (legyen Inez), aki bántalmazó kapcsolatban él évek óta. Szerinte nem. Szerinte más baj van. Gyakran felhív, hogy akkor ő most mit csináljon? Mindig meghallgatom, mindig beszélgetek vele.

Most épp külön vannak, de nem jó így se. Gyerek nincs, de a ház és a hitel közös. Inez pár éve beleszeretett valakibe, el is költözött otthonról, de szerette volna a jó kapcsolatot megtartani, ezért nem szakadt el előző párjától, gyakran találkoztak. Ő nem akarta elengedni, mindent megígért, mindent megtett azért, hogy Inez visszamenjen hozzá (naponta szerelmet vallott, elmondta, hogy nem tud élni nélküle, nem is akar élni nélküle, adjon még egy esélyt…). Pár hónap múlva visszament, azután egy jó ideig nem keresett engem.

Mikor ismét összefutottunk, nagyon ideges volt, késésben volt, folyton a telefonját leste. Ez nekem nem esett jól, hiszen akkor már több, mint egy éve nem beszéltünk, ezt meg is mondtam neki. Bocsánatot kért, de ha nem indul el most azonnal, akkor későn ér haza, és abból semmi jó nem lesz. Mi lesz, ha késik? Kiabálás, passzív-agresszív mondatok, például:  „Ne is törődj azzal, hogy itt vártalak. Sokkal fontosabb neked minden más. Tudtam, hogy már megint későn jössz, pedig megígérted, hogy sietsz haza”, stb. Elrohant.

Másnap felhívott, hogy lehet, hogy szakítani akar, de nem biztos benne. Van valaki, akivel lehet, hogy lehetne egy új kapcsolat, de mi lesz a házzal, a többivel, és mi lesz VELE. Szegény, nagyon ki fog borulni, legutóbb is nagyon kiborult. És mi lesz, ha ez az új kapcsolat nem sikerül? Akkor egyedül fog maradni, azt pedig nagyon nem szeretné.

Megkérdeztem, hogy inkább él egy rossz, boldogtalan kapcsolatban egy bántalmazóval, mint egyedül? Nagyon ideges lett, hogy bántalmazónak neveztem a párját.

– Megütött?

-Igen, de nagyon kiborítottam…

-Bezárt a fürdőbe, és elvette a telefonod?

-Igen, de csak az Ő számát kereste, féltékeny…

-Sietned kell haza, ha ő otthon van?

-Igen, de tényleg mindig késő estig dolgozom…

– Szereted?

– Nem tudom, de ő azt mondja, hogy szeret.

Inez együtt élt valakivel, akitől félt, akit nem lehetett megbántani, mert akkor rúgott vagy ütött egyet, nem lehetett elhagyni, mert akkor kiborult és meg akart halni. Nem találkozhatott a barátaival, mert az cserbenhagyásnak számított. Nekik mindig együtt kellett lenniük. Ha megcsörrent Inez telefonja, összeugrott a gyomra, hogy megint mit rontott el, mit mondjon, hazudjon, hogy a másik megnyugodjon. Inez bántalmazó kapcsolatban élt.

Elhagyta végül, elköltözött egy albérletbe. A ház és minden ott maradt. Felhívott nemrég, hogy arra gondolt, visszamegy. Beszélgettünk, és rájött közben, hogy nem a másik személye hiányzik neki, hanem a megszokott élete, a háza, a tárgyai, az ágya. Az albérletben semmi nem az övé, nem érzi jól magát, persze, hogy minden hiányzik neki. Erősítettem benne, hogy jól döntött, hogy nagyon bátor lépés volt elköltöznie.

Kérdeztem az új kapcsolatáról, és kiderült, hogy ugyanolyan, mint az előző. Ismét beleszeretett valakibe, aki teljes kontrollt gyakorol fölötte, aki megmondja neki, hogy mikor hova menjen, kivel találkozzon, aki azonnal elfordul, ha megbántják.

Most azon dolgozik, hogy újra beleszeressen az előző párjába (aki megrúgta, bezárta, megalázta), mert akkor minden megoldódna. Valaki, aki „nagyon ért az ilyesmihez” azt mondta nekik, hogy őket valami felsőbb erő köti össze, hogy ebben az életben dolgozniuk kell egymással, hogy aztán eljöjjön a tökéletes harmónia.

Miért nem lehet ebben a konfliktusban mediálni? Mert nincs valódi konfliktus, és főképp nincs két egyenlő ember. Van valaki, akinek sokkal nagyobb beleszólása van a dolgokba, mint a másiknak. Az nem konfliktus, hogy ha az egyik fél nem kapja meg, amit akar, akkor bántja a másikat. Az bántalmazás.

Ebben az esetben akkor lenne mediációs helyzet, ha végleg szakítottak volna, és az lenne a kérdés, hogy hogyan osszák meg a közös vagyont. Vagy az lenne mediációs helyzet, ha lenne egy közös gyermekük, és meg kellene állapodniuk a szülői felügyeletről, tartásdíjról, láthatásról.

Addig viszont csak annyit tehetek, hogy felveszem a telefont, és meghallgatom.