Amikor apa is gyerek, de nem feltétlenül a jó értelemben.

Kezdjük egy kis elmélettel! Eric Berne kanadai pszichiáter nevéhez fűződik a tranzakcióanalízis (TA) elmélete, illetve az erre támaszkodó terápiás módszer. Ő fogalmazza meg azt, hogy az emberekre alapvetően három énállapot a jellemző: Szülő, Felnőtt, Gyerek.

Amikor valaki Felnőtt állapotában van, onnan kommunikál, akkor nyíltan és őszintén beszél, a jelenben van, felelősségteljes, képes döntéseket hozni.

A Szülői énállapotot az a kommunikáció jellemzi főleg, amit szüleinktől tanultunk gyerekként. Mi a szülő dolga? Egyrészt megmondja, hogy mit lehet és mit nem, másrészt megvéd, gondoskodik, ellát mindennel, amire szükségünk van. Ő szabja a keretet, de a határokon belül ő teszi kényelmessé a létet.

A Gyermek állapotot az a hozzáállás jellemzi, amilyennek gyermekkorunkban éreztük magunkat. Néha szabadok voltunk, önfeledtek, kiléptünk a keretekből, néha pedig a korlátokra reagáltunk. Dacoltunk vagy épp meghajoltunk előttük.

Ezek az állapotok mindenkinél előfordulnak, folyamatosan változnak, néha egy perc alatt váltunk egyikből a másikba. Van, aki felnőtt élete nagy részét képes Felnőtt énállapotban megélni, tudatosan, saját maga meghozva az életét befolyásoló döntéseket.

Van, aki többet van Gyermek énállapotban, durcásan a rossz dolgok miatt, lázadozik, a körülményeket okolja, vagy éppen hátradől és hagyja, hogy valaki gondoskodjon róla. Aki Szülőként éli meg a napjait, az egyrészt mindent irányít, másrészt mindenkiről gondoskodik.

A dolog persze ennél sokkal összetettebb, de most elég ennyit tudnunk ahhoz, hogy megértsük az alábbi esetet:

Mediációs beszélgetésen

Egy házaspár ült velem szemben, már tartott a beszélgetésünk egy ideje. Néztem őket, ahogy próbálnak közös nevezőre jutni, de abban a pillanatban, hogy elmozdulás történt volna, folyton átcsúsztak valami teljesen felesleges vitába. Ezeknél a vitáknál könnyen felismerhető volt a két fél énállapota: a feleség Szülő, a férj Gyerek lett néhány pillanat alatt. 

Igyekeztem kizökkenteni őket, és közben reflektálni arra, ami épp történt, ezért megkérdeztem a feleséget:

– Úgy érzi, mindent Önnek kell a kezében tartania?

– Muszáj, különben semmi sem lesz rendben. Ha nem hívom fel napközben, hogy menjen a gyerekért, tuti elfelejti.

– Honnan tudod? Kipróbáltad már? – kérdezte a férj.

A mediáció fontos része a visszatükrözés, ezért a következő lehetőségnél ezt mondtam:

– Amennyiben jól értem, István úgy érzi, hogy Ön, Ildikó nem veszi őt komolyan, nem tekinti egyenlő partnernek.

István hevesen bólogat, majd erről beszélgetünk egy ideig. Kértem, hogy fogalmazzon meg olyan jeleket, amelyekből szintén ezt érezte. Felsorolt vagy 5 ilyen helyzetet.

– Igen, de – kezdte Ildikó – ha én nem figyelek mindenre, te teljesen elveszel. Őt is megkértem, hogy mondjon példákat erre vonatkozóan.

– Bejössz a lakásba, leteszed a dolgaidat ott, ahol kiesnek a kezedből, én teszem a helyére őket, különben sose látnád viszont a kulcsod meg a pénztárcád. Ha reggel esik az eső, tőlem kérdezed, hogy hol az ernyőd, ahelyett, hogy kicsit körbenéznél. Ha nem írok listát, fogalmad se lenne, mit hozzál a boltból…

Elmondtam nekik, mit tapasztaltam, és hogy ennek milyen jelei vannak. Hogy ezekben a helyzetekben nem egyenlő félként állnak egymással szemben, hanem úgy, mint egy anya a gyerekével. Egy felnőtt kapcsolatban ez nem működhet, hiszen ők társaik egymásnak, senki sincs alárendelve a másiknak.

Nagyon meglepődtek, de képesek voltak belátni, hogy valóban így működik a kommunikációjuk, ráadásul ez mindkettejüket zavarta is. A férj szerette, hogy felesége gondoskodik az ő személyes dolgairól, de közben úgy érezte, hogy nem veszi őt komolyan. Ildikó szeretett mindent a kezében tartani, de közben nagyon vágyott rá, hogy férje figyeljen oda a saját kulcsára, és egy kicsit letehesse a felelősséget.

Ennél a pontnál muszáj volt megállni, és berekeszteni a beszélgetést. Megállapodtunk abban, hogy két hét múlva folytatjuk, de addig változtatnak a rossz beidegződéseiken. Mind a ketten.

Ildikó vállalta, hogy nem figyeli árgus szemmel István dolgait, hogy rábízza, hogy el tud-e indulni úgy otthonról, hogy nem ő koordinálja, és hogy nem hívja fel napközben különböző utasításokkal.

István vállalta, hogy ő maga lesz a felelős a saját tárgyaiért, feladataiért, és odafigyel arra is, hogy ha ő megy vásárolni, akkor azt vegye, amit épp kell.

Vállalták, hogy eszerint fognak az elkövetkező két hétben működni, és bármi történjék is, nem térnek vissza a korábbi játszmákhoz. Utána találkozunk, és a következő beszélgetést már mindketten Felnőtt énállaptban folytatják.

Szkeptikus vagy? Hiszed is nem is? Gyere el hozzám, próbáld ki magad. Vajon tényleg működik? Keress fel, kiderül!

Írj az info@mediaciok.hu cimre vagy hivj a 70/504-3989-es számon.

Mennyibe kerül? Itt megtalálod az árakat. Ne habozz, hidd el, megéri!