Egy állandóan jelentkező probléma, mindenki találkozik vele, aki kapcsolatba kerül iskolás gyerekekkel. Gyermekvédőként dolgoztam több gimnáziumban is. Olyan diákok kerültek hozzám (tanár irányította őket hozzám, vagy a család, szülő, nagyszülő, vagy a gyerek maga keresett meg), akiknek gondjuk volt az iskolában. Ez a gond lehetett hiányzás, rossz tanulmányi eredmény, beilleszkedési zavar, magatartási probléma, és még sorolhatnám.

Az iskolában nem tanítják meg azt, hogy hogyan kell tanulni

A látható problémák mögött álló tünetek különbözőek voltak, de ami meglepő lehet, hogy sok diáknak az ég világon semmi baja nem volt azon kívül, hogy nem tudta, hogyan kell tanulni. Emiatt romlottak a jegyei, folyamatos kudarcok érték. A szülők mindent megpróbáltak, amit tudtak, próbálták fegyelmezni, hogy rávegyék a tanulásra, de hiába, nem ment.

Egyik tünet: iskolakerülés

Kamaszként nehéz megfelelni a különböző elvárásoknak, ezért többen választották azt az utat, hogy be sem mentek az iskolába. Volt olyan diákom, aki azért került hozzám, mert 2 hétig hiányzott igazolatlanul, csak akkor tűnt fel a szülőknek, hogy valami gond van. Addig minden nap szépen elmesélte, hogy mi volt aznap az iskolában. Amúgy pedig buszozgatott, üldögélt, olvasgatott. Az iskolában pedig azt hitték, beteg.

Amikor megkérdeztem tőle, hogy miért nem ment be az iskolába, azt válaszolta, hogy nem tanult előző nap, és félt, hogy feleltetni fogják. Másnap azért nem ment be, mert nem tudott volna mit mondani, ha megkérdezik, hol volt tegnap. És így tovább. Kérdeztem, hogy mégis hogyan tervezte a továbbiakat, mit gondolt, hogyan lehet ennek vége, de erre már nem tudott válaszolni.

Másik tünet: szorongás

Egy másik diákot a szülők küldték hozzám, mert a fiú többször járt úgy, hogy elindult az iskolába, de olyan erős hasmenés tört rá útközben, hogy vissza kellett fordulnia.

Elkezdtem vele foglalkozni, és szép lassan kiderült: azokon a napokon történt ilyesmi, amikor volt kémia órája. A tanár nagyon magas elvárásokkal tanít, állandó a számonkérés és az osztályzás, a fiú bukásra állt. Egy jó képességű, addig jó tanuló fiúról volt szó, nem tudta feldolgozni, hogy hiába igyekszik, hiába tölt órákat a kémiával, mégis bukásra állt. Volt mindez április végén.

Két feladatom volt vele: egyrészt beláttatni, hogy nem dől össze a világ, ha megbukik, másrészt olyan módszert tanítani neki, aminek a segítségével hatékonyabban tud tanulni. Sikerült, év végére felhozta magát hármasra.

Hogyan kell tanulni? És hogyan nem?

Elmondom, az előbbi esetben mi segített a fiúnak: feltérképeztük, hogyan tanulta addig a kémiát. Elmondta, hogy mindig előző délután vette elő az anyagot, és próbált tanulni. Ez azért rossz módszer, mert ő addigra már egy szorongó, stresszes állapotba került a másnapi óra miatt, nem tudott figyelni a tananyagra, mert már az járt a fejében, hogy mi vár rá a másnapi órán. Az első kérésem az volt hozzá, hogy előző nap semmiképpen ne vegye elő a kémiát.

A másik szokása az volt, hogy maga elé tette a könyvet és a füzetet, és olvasta. Azt mindannyian ismerjük, hogy milyen az, amikor az agyunk mechanikusan olvas, de nem fogunk fel semmit belőle. Ő pont így járt. Megvolt az illúziója, hiszen órákat ült a könyv fölött, de értelme semmi nem volt. Ráadásul egy kukkot nem értett az egészből.

Ennél a pontnál kicsit el kell időznünk, mert ezen sok múlik. Kétféle ember van: valaki teljes csendben, üres asztalnál tanul hatékonyan, őket hívom én könyvtárban tanulóknak, és van, aki rendezetlen asztalnál, zene vagy filmnézés közben, soha nem teljes csendben tanul. Mint én. Én képtelen vagyok egy könyvtár olvasótermében 10 percnél többet eltölteni, mert úgy leesik a vérnyomásom, hogy alig látok. Olyan csak ritkán van, hogy valakinek mindkettő módszer bejön.

A gond akkor kezdődik, amikor egy könyvtárban tanuló szülőnek hangzavarban tanuló gyereke van. Ilyenkor a szülő folyton ott topog az ajtóban, szól a zene, gyerek ül a rumli közepén, szülő pedig könyörög, hogy tanulj már, te kölök! De hát én tanulok, mondja ő. És tényleg.

Ha te szülő vagy, akkor gyorsan fogalmazd meg magadnak, hogy melyik típusba tartozol!

Akkor hogyan tanuljunk?

A gyerekeknek is meg kell állapítaniuk, hogy melyik csoportba tartoznak. Diákom könyvtáros típus volt. A következő lépés annak belátása, hogy agyunk teljesen más üzemmódban van az iskolában, és más üzemmódban van otthon, például filmnézés vagy olvasás közben. Az iskolában toll van a kezünkben, amivel jegyzetelünk. Otthon, amikor valaki tanul, mindig legyen egy toll a a kezében. Apró trükk, de segít tanulás-üzemmódba kapcsolni.

Minél több inger éri az agyat, annál jobban bemennek a dolgok: olvassunk, írjunk, mondjuk fel hangosan. Ez máris 3 különböző mód. Fontos, hogy a saját gondolatmenetünkkel tanuljunk, ne a könyv szerint, mert lehet, hogy az számunkra nem logikus. Ebben segítenek a vázlatok.

Szóval megtanítottam a fiút jó vázlatot írni. A saját gondolatmenetéhez megkérdeztem, mi az, amit a legeslegjobban szeret csinálni. Kiderült, hogy focizni. Erről én keveset tudok, de ez nem is fontos. Mivel kémiáról volt szó, megkértem, hogy a különböző kémiai reakciókat fordítsa le a foci nyelvére. Nagyon tetszett neki a feladat, lelkesen hozzá is látott, pedig sok munkája volt vele: minden elemet, minden kémiai reakciót külön A/5-ös papírra írattam le vele, ebből tanult ezután. A dolgozatnál, amikor meghallott egy reakciót, rögtön az eszébe jutott a focis megfelelője, és le tudta írni.

Közben felkészültünk arra a lehetőségre, hogy meg fog bukni. Tervet készítettünk nyárra, sokat beszéltünk róla, és már nem is tűnt olyan ijesztőnek. Nem bukott meg, és ezt magának köszönheti. Képes volt a változtatásra, megcsinálta, amit megbeszéltünk, és működött. Előbb-utóbb meg kell tanulni tanulni.

Természetesen a szülőket is bevontam, de az már egy másik téma.

Ha tetszett, amit olvastál, és szeretnél többet tudni róla, iratkozz fel a hírlevelünkre, mert elárulom, ez csak a jéghegy csúcsa volt! Itt tudod megtenni: