És „egy ország” ugrik neki virtuálisan. Elolvastam a Facebookon a hozzászólások nagy részét, már ameddig bírtam. Nem sokáig. Milyen egy 8 éves fiú? Ki látott már nyolc éves gyereket? Gondolom, sokan. És mégis olyan dolgokat javasoltak vele kapcsolatban, ami hatalmas felháborodást keltene, ha meg is valósítaná valaki.

A delmagyar.hu ezt írta: „Szétkeni az ürülékét, minden előzmény nélkül a társaira támad, üti, fojtogatja őket. Kiszökik a teremből, többször lopáson kapták, emiatt jelenleg zárt ajtók mögött folyik a tanítás. A gyerekeink viszont nem akarnak iskolába menni, félnek…”

Fegyelmi tárgyalás

A mai délutánomat egy fegyelmi tárgyaláson töltöttem, mint gyermekvédelmi szakember. Egy 5. osztályos tanulót eltanácsoltak az iskolából. Nagyon komoly magatartási problémák voltak a fiúval már a második osztálytól kezdve. Az osztálytársak szülei írogatták a leveleket az iskola igazgatójának, bementek rendkívüli szülői értekezleteken elmondani, hogy hát ez tarthatatlan, beszéltek, és beszéltek, és évekig nem történt semmi. Miért nem? 

Mert ez nem az iskola dolga. Feltették ma nekem a kérdést, hogy a „gyámügy” miért nem tesz, tett semmit? Szóltak nekik? Elküldték a jelzésüket a Gyámhivatalnak vagy a Gyermekjóléti Szolgálatnak? Nem, ők az iskolában beszélték meg a problémát.

Az iskola igazgatójának jelzési kötelezettsége van. Bármilyen gyermekvédelmi problémát tapasztal, azt le kell írnia a gyermek lakóhelye szerinti illetékes Szolgálat részére. A ma eltanácsolt kisfiúról elment a jelzés körülbelül egy évvel ezelőtt. A családgondozó felvette velük a kapcsolatot, kiment az otthonukba környezettanulmányt készíteni, beszélt az anyukával, az apukával, a gyerekkel, az osztályfőnökkel. A probléma csak az iskolában jelentkezett. Sem a szomszédok, sem a tágabb környezet nem jelzett semmit. Az anya rendesen ellátta gyermekét, a fiú járt iskolába, nem is tanult rosszul. Hogyan tovább?

A fő kérdés: hol a probléma?

A családban? Az iskolában? A rendszerben? A gyerekben? Azt mindenki érzi, hogy nagyon nincs rendben az, amikor egy 8 éves kisfiú agresszív és lop és hazudik.

A Gyermekvédelmi Törvény alapvetése az, hogy minden esetben a gyermek legfőbb érdekét kell nézni. Azt a gyerekét, akivel baj van, aki zavarja a társait. Mi az ő érdeke? Az, hogy Facebook-csámcsogás legyen belőle? Nem hiszem. Az, hogy akkora terhet tegyenek rá, amit egy felnőtt ember sem bír el? (miatta nem jár egy osztály iskolába. Hogy esne, ha a munkatársaink egy konfliktus után közölnék, hogy addig nem mennek dolgozni, amíg mi ott vagyunk?)

Egy ekkora gyerek mindig tünethordozó. Valami nincs rendben körülötte. Vagy benne. Lehet, hogy éretlen az idegrendszere, lehet, hogy folyamatos abúzus érte, rengeteg minden történhet egy 8-10 éves gyerek életében, amit a többség elképzelni sem tud. A tünet az, ami látszik, a tünetre reagálunk. Nem helyes. A cikkben szereplő kisfiú szétkeni a székletét, ami komoly problémára utal, ki kell vizsgálni, nem elég azt mondani, hogy ez bizony nincs rendben, menjen innen.

A probléma mindenképp súlyos, foglalkozni kell vele. A mai tárgyalásom „alanya” is sok mindennel küzd. Nála hol a probléma? Miért nem történik semmi? Mert az anya nem együttműködő. Mert az anya szerint nincs probléma, ezért nem viszi el fiát szakemberhez.

Azok a szülők, akiknek a gyerekeit zavarta a fiú az iskolában, nem küldték el a jelzésüket a Gyermekvédelmi Szolgálathoz, nem akartak segíteni, csak egyet akartak, menjen el a zavaró tényező az iskolából. Menjen egy másik iskolába, zavarjon ott tovább. Ez nem megoldás, az a probléma áttolása.

A mai tárgyaláson összegyűltek a szülőktől a konkrét jelzések, ezután ezeket az ő beleegyezésükkel már továbbítani lehet a gyermekvédelmi szakemberekhez, elindulhat a védelembe vételi eljárás, aminek keretében a szülőket már kötelezheti a gyámhivatal a pszichológus igénybe vételére, családterápiára, fejlesztőpedagógusi foglalkozásra.

És igen, értem én a többi gyerek érdekét, a tanuláshoz való jogát, de segíteni annak a gyereknek kell, akinek problémája van, Az ő érdeke muszáj, hogy felülírja a többiekét, különben nem történik semmi, felnő úgy, hogy mindenki csak tologatta és ignorálta, folyamatosan persona non grata lesz életében.

Mi a teendő?

Lehet, hogy a probléma az iskolában jelentkezik, de a megoldás az esetek többségében nem ott van. Jelzési kötelezettsége nemcsak az iskola igazgatójának van, hanem minden felnőtt embernek, aki tud arról, hogy egy gyerekkel gondok vannak, valamilyen nehézséggel küzd életében. Segíteni csak akkor lehet, ha a szakemberek tudnak róla, hogy szükség van rájuk. Ahhoz pedig beszélni kell róla, a problémáról kell beszélni, ott kell beszélni, ahol a segítség van, és az sokkal hatásosabb, mint demonstrálni.

Hasonló témáról ebben a cikkben is olvashat: Az oktatás átalakítása.