Kérte egy fiú a szüleitől egy mediációs beszélgetésen. Mit jelent ez a mondat?

A szülők először nem is értették, azt hitték, ez csak egy újabb provokáció, hogy a gyerek nem veszi komolyan az egész beszélgetést, mondták is neki, hogy “nem úgy megy az, édes fiam! Ne csinálj olyan dolgokat, amik miatt nekünk kiabálnunk kell, és akkor nem fogunk kiabálni“.

Éreztem, hogy ez valahogy másról szól a fiúnak, hogy emögött a kérés mögött több van, mint hogy provokálna, és azt akarná elérni, hogy neki bármit meg lehessen tenni következmények nélkül. Nem hagytam a beszélgetést elterelődni ettől a kéréstől.

Arra kértem a fiút, képzelje el, hogy hazamennek, csinálják otthon, amit este szoktak, és a szülei nem kiabálnak egyáltalán. Mire gondolna? Arra, hogy bíznak bennem, és pozitívan gondolkodnak rólam (meglepő szavak voltak ezek egy kisfiú szájából). Ez mit jelent? Mit jelent, ha egy szülő pozitívan gondolkodik a gyerekéről? Ezt is elmondta:

“Most negatívan gondolkodnak rólam. Látta ön is, hogy bármit ígértem, nem hitték el, azt mondták, hogy úgysem fogom betartani. Ha pozitívan gondolkodnának, akkor elhinnék, hogy meg tudok változni, és hogy a rossz dolgokat direkt csinálom, bármikor abba is tudom hagyni.”

Tényleg így volt. A fiú már megígérte egy korábbi ponton, hogy időben fel fog kelni reggel, és hogy este nem csinál cirkuszt a lefekvésből. Nem hittek neki a szülei. Azt is megértettem, hiszen elmondásuk szerint már vagy milliószor elhangzottak korábban ezek az ígéretek, és semmi nem lett belőlük.

Ördögi kör ez. A fiú tudja, hogy bármit mond is, nem hiszik el a szülei, a szülei pedig már megtapasztalták, hogy bármit ígér a fiú, nem tartja be. De miért tartaná be, ha úgyis arra számítanak, hogy nem fogja.

Egyetlen módon lehetett kilépni ebből a körből: én hiszek neked, mondtam a fiúnak. Nekem, mint mediátornak semmi okom nem volt nem elhinni, amit mond. A mediáció pont arról szól, hogy nem döntjük el, kinek van igaza, a mediátor nem áll senki pártján, nem tesz igazságot.

Attól, mert egy gyerek mondta, még nem kevésbé hiteles, mint ha egy felnőtt mondaná. Mindenki ugyanakkora súllyal van jelen, a mediáción nem létezik a “felnőttek cinkossága” a gyerekkel szemben. Nálam biztos nem.

Hiszek neked, mondtam. Kicsit felvonta a szemöldökét: tényleg? Tényleg. Őszinte voltam, és ezt megérezte. Ha azt mondod, képes vagy változtatni, én elhiszem. Különben miért mondanád?

Most a szülőkön volt a sor, hogy elengedjék kicsit a képzeletüket: “Tegyük fel, hogy mindaz, ami itt ma elhangzik, maradéktalanul megvalósul. A fiuk minden pontját betartja az ígéreteinek. Miben lenne más az életük?” Hát, mondták…. furcsa lenne. Megkérnénk, hogy kapcsold ki kérlek a számítógépet, és ő kikapcsolná. És jönne vacsorázni. Aztán fürdeni. Csönd lenne, és nyugalom. És mi nem kiabálnánk, mindenki jól érezné magát…

Hagytam, had merüljenek el kicsit a vágyott jövőben. Szófogadó gyerek, nyugodt szülő. Tetszett nekik, látszott az arcukon. És minél többet gondoltak rá, annál kevésé tűnt elérhetetlennek. A kérdés már csak ez: kié az első lépés? A szülőké vagy a gyereké?

Ennek fényében nézzük meg a fiú kérését: “Bármit csinálok, ne kiabáljatok.” Nekem ez a mondat ezt jelentette: feltételek nélkül szeressetek, ne csak akkor, amikor szófogadó vagyok. Valóban olyan nagy kérés ez?

Szeretnél még több gyerek – szülő mediációs esetleírást olvasni? Ehhez csak annyit kell tenned, hogy feliratkozol a hírlevélre: