Okos enged, szamár szenved, mondjuk sokszor, főleg a veszekedő gyerekeknek, pedig mondhatnánk helyette valami ilyesmit: az okos nem enged, hanem konstruktív megoldást keres a vita rendezésére.

photo-24769205-girl-yelling-to-her-boyfriend

Mi történik, ha az okos tényleg enged?

A vitának lesz egy győztese (a buta), és lesz egy vesztese (az okos). Ezzel azt mondjuk, hogy mindenképp lesz, aki legyőzi a másikat, és ha az okos vesztésre áll, akkor inkább hátráljon ki a helyzetből, és veszítsen, mert nem lehet másképp megoldani egy konfliktust, mint valaki abszolút győzelmével.

1. ok: ha az okos kihátrál, rossz üzenetet közvetít

Nézzünk egy mai példát erre: Bogyó és Babóca a Százlábútól kapnak egy biciklit ajándékba. Elkezdik kicsomagolni, meglátják a két kereket, majd mielőtt az egész csomagolást leszednék, összevesznek, hogy kié is a bringa. A veszekedés nem hoz eredményt, ekkor Babóca felcsapja az orrát, és azt mondja: okos enged. És elvonulnak mindketten sértődötten. A kerékpár ott marad félig becsomagolva. Bogyó rosszul érzi magát, Babóca szintén. Senki nem biciklizik. Megoldották ezzel a vitát? Nem. Mit csináltak ehelyett? Tovább mélyítették a kezdeti konfliktust.

Ha nem ismered, nézd meg ezt az epizódot:

2. ok: nem múlik el magától

A konfliktusok nem múlnak el az idővel. Az Idő nem oldja meg a vitás helyzeteket. A Türelem sem. A Várakozás sem. A Magunkbanbeszélgetés sem. Mert valljuk be, miután azt mondjuk (felcsapott orral) egy helyzetben, hogy “oké, elég, okos enged, szamár szenved, én vagyok az okos, te a szamár”, és elmegyünk, nem hagyjuk magunk mögött a veszekedést. Tovább mondjuk magunkban, hogy “a Százlábút én mentettem meg a fagyhaláltól karácsonykor, én melengettem, és főztem neki teát, tuti nekem küldte a biciklit. Ez a Bogyó mindig mindent magának akar…ésígytovább.” Ha  a barátaik nem találják meg, és viszik utánuk a biciklit, lehet, hogy emiatt a vita miatt soha többet nem állnának szóba egymással. Az pedig nagy veszteség lenne.

3. ok: ha egyszer hátat fordítunk, nagyon nehéz visszafordulni

Tegyük fel, mi vagyunk az okosok. Kihátrálunk a vitából, ott hagyjuk a másikat, hadd érezze szamárnak magát. Elmegyünk. Várunk, hogy a másik (elvégre ő a vesztes) utánunk jöjjön, és megadja magát. Ez nem történik meg. Mit csinálunk másnap? Rosszul érezzük magunkat, továbbgondoljuk, hogy mi is történt, hogyan végződött, és rájövünk, hogy barmok voltunk. Hogy az egész nem ér ennyit. Mi legyen?

Két választásunk van: vagy felkeressük a másikat, vagy várunk, hogy ő jelentkezzen. Ha az elsőt választjuk, ismét több lehetőség van: a másik lehet, hogy megbántva érzi magát, amiért faképnél hagytuk azzal, hogy ő a szamár, és az orrunkra csapja az ajtót. A másik lehetőség, hogy a keblére von, hogy de jó, hogy visszajöttünk!

Ha úgy döntünk, hogy inkább mégis megvárjuk, hogy a másik jelentkezzen, akkor fel kell készülnünk arra, hogy mit teszünk, ha nem jelentkezik? (családi vitáknál szokott ez előfordulni rendszeresen. Mindenki vár a másikra, senki nem akar “szamár” lenni.)

4. ok: esélyt sem adunk, hogy mindketten győztesen kerüljünk ki a vitából

Ha Bogyó és Babóca megadták volna ennek az esélyét, azonnal meglátják, hogy az a bicikli egy tandem bicikli, és boldogan fel is pattanhattak volna rá, együtt eltekerve a naplementébe.

Hogy adhatunk esélyt a valóságban? Ha olyan jellegű a vita, forduljunk mediátorhoz. A mediációnak pont az a lényege, hogy a végén mindkét fél nyertesként áll fel az asztaltól.

Ha kisebb jelentőségű vitáról van szó, akkor vegyünk egy nagy levegőt, és váltsunk nézőpontot. Zökkenjünk ki a “de nekem van igazam!” gondolatsorból, és nézzünk rá a helyzetre máshonnan. Nézzünk rá a teljes képre. A babócás analógiát követve: nézzük meg az EGÉSZ biciklit! Vagy vegyük elő az empátiánkat, és vizsgáljuk meg a helyzetet  a másik fél szemszögéből! Mit szeretne a másik valójában? Minket legyőzni, vagy egy jót biciklizni? Nem mindegy, ugye?

5. ok: asszertivitásra nevelés

Van, amiért tényleg nem éri meg tovább küzdeni. Fel lehet adni a pozíciónkat egy vitában, és ki lehet mondani: rendben, legyen a tied. De lehetőleg ezt ne ezzel a passzív-agresszív üzenettel: legyen a tied, és ha elfogadod, akkor beismered, hogy szamár vagy. Na így is kell?

Rengeteg felnőtt küzd azzal, hogy képtelen kiállni magáért egy vitás helyzetben, képtelen azt mondani, hogy erre nekem szükségem van, nekem ez igenis kell. Figyelemre, tiszteletre, megbecsülésre, egyenes kommunikációra mindenkinek szüksége van, de csak kevesen küzdenek érte. Beszól egy kolléga a munkahelyen, és a másik nem vág vissza, nem áll ki magáért, azt gondolva, hogy “nem teszek semmit, hiszen okos enged”. Pedig ez nem az a helyzet. A másik ebből nem ezt látja, hanem azt, hogy itt van valaki, aki megengedi nekem, hogy porig alázzam.

Nagyon rossz üzenetet közvetítünk ezzel gyerekeinknek, megnehezítve azt, hogy felnőttként megtanuljanak küzdeni a saját érdekeikért. Pedig ezt senki nem fogja helyettük megtenni.

Ha te szeretnél sikeresen kiállni magadért egy vitában, szeretnél úgy kommunikálni, hogy megvédd az érdekeidet, akkor van egy jó hírem a számodra: hamarosan elindítunk egy online sorozatot asszertív kommunikáció és konfliktusrendezés témában!  Ha feliratkozol a hírlevelünkre, az elsők között értesülhetsz a kezdés dátumáról! Plusz emellett még sok érdekes témáról is olvashatsz. Itt megteheted:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .