Azon projektek összefoglalója, amelyek eddig segítették a szülőket/pedagógusokat a gyerekekkel való jobb kapcsolatuk kialakításában:

A jövő iskolája: 2016-ban a SolutionSurfers Kft-vel közösen megvalósulhatott egy nagy álmom. Szerettem volna megcsinálni egy magyar iskolában azt, amit Insoo Kim Berg megvalósított korábban, és bemutatni, hogy milyen hihetetlen ereje van a megfigyelésen alapuló pozitív visszajelzésnek. Egy olyan középiskolás osztályt kerestünk, akikre a tanárok panaszkodtak, ahova nem szívesen mentek be órát tartani. Amit mi tettünk: beültünk néhány tanórára, és azt figyeltük, hogy mi az, ami már működik. Amit a diákok azon a konkrét órán jól csináltak, majd az óra végén visszejeéztük a diákoknak, amit megfigyeltünk. Hogy ez hogyan volt hasznos? Hogyan vált ettől az osztály egy sokkal „jobb” osztállyá? Írd meg itt, hogy szerinted hogyan segít egy széthúzó és rendbontó osztályon az, ha csak azt jelezzük vissza nekik, amit jól csinálnak! Insoo Kim Berg ebben a videóban mesél angolul a projektről.

Tabuk ledöntése projekt: amíg gyermekvédelemmel foglalkoztam 14 budapesti gimnáziumban, sokszor tapasztaltam, hogy a diákok szívesen beszélgetnének kényesebb témákról, de a pedagógusok csak nehezen hozták szóba azokat. Ilyen például az öngyilkosság, falcolás, szexuális kérdések. Ezért tartottam fontosnak, hogy egy átfogó anyagot készítsek szülőknek és padagógusoknak.

Függőségekről kézikönyv: több cikk is készült arról, hogy milyen együtt élni egy alkoholistával, egy függőségben szenvedővel. Ehhez a témához kapcsolódik a következő esettanulmány: Függőség a családban

Kamaszmentő könyv: „A Kamaszmentő iránytű a kamaszok lelkivilágához. Ez a könyv segítséget nyújt a szülőknek, pedagógusoknak, sőt maguknak a kamaszoknak is eligazodni a családi, lelki csaták bonyolult útvesztőiben.” áll a Tea Kiadó ajánlásában.

kamaszmentő, megvalósult projektek

Projektek, amelyek jelenleg is futnak, itt találhatóak.