Nézzük miről is van szó bővebben: Itt a helyed, téged várunk, ha szeretnél ránézni az életedre, ha éppen egy nehezebb élethelyzetben vagy, ha valamilyen döntés előtt állsz (legyen az apróság vagy egy sokkal nagyobb), akkor ezen a workshopon lehetőséged lesz egy teljesen új perspektívából ránézni. Emellett megtalálhatod azokat az erőforrásaid, melyek ott vannak benned, csak eddig még nem biztos, hogy felismerted őket. Megnézhetsz egy olyan jövőt, ami egy döntés után vár rád. Tudni fogod az alkalom végére, hogy mi az, amiben különösen jó vagy, és azt is, hogy melyik döntés a legjobb számodra. 
Mivel többen kapcsolatban éltek, nem feltétlenül tudtok elvonulni két külön géphez, két külön szobába. Akik párban vannak, és szeretnék megerősíteni kapcsolatukat érzelgősség nélkül, nekik is feltétlenül itt a helyük még akkor is, ha egy gépről jelentkeznek be. Számukra biztosítani tudjuk, hogy úgy beszélgethetnek egymással, akár más párokkal, ahogy otthon soha, olyan szempontból nézhetnek rá a másikra, ahogy eddig még nem. Arra fókuszálhatnak, ami jól működik közöttük, ami miatt örülnek, hogy a másik az életük része, legyenek párkapcsolatban vagy baráti kapcsolatban. Megtalálhatják azt, amit jó együtt csinálni, amiben ők ketten különösen jók.

A tréning 4 alkalomból áll, kéthetente keddenként 18:00-19:30-ig létszámtól függően negyedórát ráhúzhatunk. Bármelyik alkalommal lehet csatlakozni. A workshopnak nem feltétele, hogy mindegyik alkalmon részt vegyetek. Egy alkalom 1,5 órás, az online tér csodája, hogy 2-3-4-5 fős csoportokban fogtok dolgozni egymástól elszeparáltan. Ami elhangzik, azt csak a csoportod hallja, és ami Las Vegasban történik, az bizony ott is marad.
Amit elmondhatunk, hogy a karantén óta heti rendszerességgel tartunk ilyen workshopokat, és minden résztvevő abszolút pozitívan és feltöltődve távozik. Mosollyal az arcukon és hálával a szemükben. Pedig semmi varázslat nincs benne, egyszerűen mindenki kihozza magából a legjobbat. 

Ennek a programsorozatnak sajnos vége, de a jó hír az, hogy lesz még másik!

Ha szeretnél még hasonló programon, workshopon részt venni, iratkozz fel a Hírlevelünkre!

[wysija_form id=”28″]