Hol van a határ szakember és ügyfele között? Muszáj-e mindig háttérben maradnia a szakembernek, vagy másképp fogalmazva: segít-e azzal, ha elárul magáról néhány információt?

Ezzel a kérdéssel gyakran találkozom képzéseken, mivel a résztvevők – kezdetben – nagyon szeretnének tuti tanácsokat osztogatni segítő beszélgetésekben.

A megoldásfókuszú megközelítés egyik legerősebb jellemzője az, hogy az ügyfelet mindentől függetlenül (életkor, iskolai végzettség, státusz) szakértőnek tekinti a saját életében.

Vagyis mindig az ügyfél az, aki a saját helyzetét a lehető legjobban ismeri. A szakember csak a kérdéseivel segítheti a megoldás felé, semmilyen tőle származó javaslat, tanács nem hasznos, sőt, inkább káros.

határ

A szakember viszont nem csak úgy lehet személyes, hogy elmondja, ő mit tenne hasonló helyzetben, vagy szerinte mi a jó megoldás, hanem úgy is, hogy megoszt valamit a saját életéből, a saját helyzetéből. Amikor valaki azért keres meg, mert azzal a kérdéssel foglalkozna, hogy valamelyik családtagja alkoholista, akkor vele lehet-e úgy közösséget vállalni, hogy elmondom, az én apukám is az volt, én is évekig éltem egy nem önként választott függőségben? Segítek ezzel, vagy épp ellenkezőleg, ártok vele, mert a beszélgetés fókuszát az ügyfélről saját magam felé irányítom?

Ha egy édesanya keres meg, hogy vajon jó döntés-e az, hogy a gyermekét bölcsődébe írassa. Vajon segítek-e azzal, hogy megosztom a saját helyzetemet ugyanebben a szituációban? Nem segítek, mert hiába járt az én gyerekem is bölcsibe, hiába volt hasonló dilemmám akkor, az én helyzetem nem az ő helyzete. Arról nem is beszélve, hogy ez a kérdés sokkal inkább szól az anyai identitásról, arról, hogy az ügyfelem hogyan éli meg a saját anyaságát, mint a bölcsődéről. És ebben a kérdésben csak a saját megoldásait tudja megtalálni, az nem segít neki, hogy egy hasonló úton én is végigmentem már. Az maximum nekem segíthet, hogy jobban értsem, hogy miről beszél.

Nem véletlenül van határ szakember és ügyfele között.

Nem véletlenül rendezzük be azt a teret, ahol a beszélgetés folyik, nem véletlenül van egy konkrét időkeret meghatározva. Az sem véletlen, hogy a közös munka akkor a leghatékonyabb, ha az ügyfél fizet érte. Sok olyan ügyfelem volt már, akik nagyon szimpatikusak voltak, akikekkel talán még barátkoztam is volna, ha más környezetben találkozunk, de egyetlen szakmai kapcsolatomból sem lett végül barátság.

Az ügyfél belép abba a térbe, amit én teremtettem, ahol én fogadom, ehhez az ő teljes bizalma szükséges. Belép, és olyan dolgokat oszt meg velem, amit talán még akkor sem tenne, ha már évek óta ismernénk egymást. Én sem úgy reagálok az általa elmondottakra, mint tenném egy privát helyzetben. Elfogulatlanul, teljes koncentrációmmal és figyelmemmel hallgatom őt, és csak akkor teszek és mondok bármit is, ha az neki hasznos. Az, hogy mindeközben mi az én saját véleményem, meglátásom, az ajtón kívül marad, nincs helye a mediációs térben.

Nem könnyű tartani a határokat sok esetben, de az biztos, hogy szükséges. Ezzel védem magam is és az ügyfelemet is. Akkor tudunk jól együtt dolgozni, ha mindenki számára egyértelmű, világos, tiszta szabályok és keretek segítik a közös munkát.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .