Már majdnem feladtuk, mondta nekem egy édesanya. Majdnem feladtuk, de gondoltuk, ide még eljövünk, hátha maga tud olyasmit mondani, ami változtat a dolgokon.

Eszembe jutott erről egy eset, amivel még gyermekvédőként találkoztam: egy tanár fordult hozzám azzal a kérdéssel, hogy az egyik diákja bajban van, mit lehetne tenni? A baj azt jelentette, hogy a 18 éves fiút a szülei kitették a lakásból. Egy barátjánál lakott épp, de ott sem maradhatott sokáig. Mint gyerekvédő nem tehettem már semmit, hiszen a fiú már felnőtt volt, ezért mediációt ajánlottam. Azt mondta a pedagógus, megpróbálja elérni a szülőket, hátha belemennek. Nem mentek. Teljesen elzárkóztak még a lehetőség elől is, hogy a gyerekükkel beszéljenek a jövőjéről.

mag

Nem ez volt az egyetlen ilyen eset. A másik is későn jutott el hozzánk, azt egy rendőr kolléga mesélte el: a szülők megünnepelték lányuk 18. születésnapját, volt torta és ajándék, majd másnap reggel elkérték a lakáskulcsát, és közölték vele, hogy sok szerencsét kívánnak az életben, ők már nem tudják tovább gondját viselni, és nem is akarják a jövőben eltartani őt. Szedje össze a cuccait. A rendőr kolléga ismerte a lányt, ezért kérdezte, lehetne-e tenni valamit a lány érdekében.

18 éves kor után a Gyermekjóléti Szolgálat nem illetékes. Nem lehet a szülőket arra kényszeríteni, hogy felnőtt gyereküket eltartsák. A kérdés az, hogy lehet-e tenni valamit a 18 év során, hogy ne a teljes elutasítás legyen a vége? Hogy a szülők ne kezdjék el vágni a centit, azt számolva, mennyi időt kell még kibírniuk?

Sok anyával és apával beszéltem már a helyzetükről, sokan mondták már el nekem, hogy mennyire belefáradtak a gyereknevelésbe, mennyire nehéz, mennyire magukra vannak hagyva, milyen hihetetlenül fáradtak. Arra vágytak, hogy valaki mondja meg lépésről lépésre, hogy mit csináljanak, ne nekik kelljen újabb és újabb trükköket kitalálniuk. A gond az, hogy ezt senki nem vállalhatja fel helyettük. Mi sem.

Mit lehet tenni?

Első lépésként muszáj minél előbb felismerni, hogy mi az, ami a gyerek-szülő kapcsolatban nem működik. Ha a szülők időben szembe néznek azzal, hogy baj van, akkor segítséget tudnak kérni. Ez a legnehezebb lépés: beismerni, hogy egyedül nehéz, hogy bármit próbálnak, nincs eredmény.

Következő lépésként el kell tudni fogadni a segítséget. Még ha ez azzal jár is, hogy egy kívülálló „belelát” a családi életbe, és megtudja, hogy nehézségekkel küzdenek.

Vannak esetek, amikor csupán egy külső szempont szükséges a változáshoz. Néha elég „átkeretezni” a problémát. Aki benne van, az csak egyetlen módon látja a helyzetet. Forog körbe és körbe, próbál rájönni, hogy mit kellene tennie. Kívülről nézve viszont jobb a rálátás a valódi problémára, sőt az is látszik, hogy milyen megoldási lehetőségek léteznek. De ehhez kell valaki, aki rá tud nézni a problémára.

Végül a legfontosabb lépés az, hogy a megbeszélt változtatásokat következetesen végig kell vinni. Azonnal el kell kezdeni, nem ér rá majd a jövő héttől. Nem akarok senkit hitegetni, az elején sokkal nehezebb lesz, több lesz a harc és az ellenállás még akkor is, ha a döntés a változásokról közös volt. Nem szabad viszont feladni, nem szabad visszatérni a régi forgatókönyvhöz, a régi játszmákhoz. Megéri kitartani, megéri végigvinni, megéri kipróbálni még azelőtt, mielőtt már csak a radikális „Viszlát, édes fiam!” lehetősége marad.

[su_button url=”https://mediacio-bekeltetes.hu/kamasznavigator/” target=”blank” style=”bubbles” background=”#c4ef2d” color=”#dc112d” size=”14″ wide=”yes” center=”yes” radius=”5″ icon=”icon: heart” icon_color=”#9f1111″]KAMASZNAVIGÁTOR[/su_button]

Több történetért iratkozz fel a hírlevelünkre:

[wysija_form id=”1″]

6 Válaszolt erre: “Viszlát, édes fiam!”

  • Annyira hihetetlen, hogy ilyen van. Nekem sem volt tejfel sem 18 eves korom elott, sem utana, de hogy igy „kirakjanak” azert az sosem fordult volna elo. Nagyon szomoru. Eppen most itt mocorog egy baba a hasamban es az, hogy 18 ev mulva kirakjam a szulinapja utani reggelen, az olyan, mint egy sci-fi regeny ( a rosszabbikbol). De gondolom az o szuleik sem igy terveztek, es biztosan ugyanugy vartak oket, mint en most a kislanyomat. Olyan nehez lehet, hogy senki nem tudja hol mennek felre a dolgok.

  • bizony van ilyen. Hibák hibára halmozva a szülőnél és mivel már nem tud mit csinálni kirakja a gyereket. De még ő maga se nőtt fel, pont ebből látszik. A mai napig az anyukát a nagymama pátyolgatja. Durva és szomorú. Felelősségvállalás a fontos dolog!

    • Ez számomra felháborító! Ő maga felnőtt, legalább 35-40 éves létére rá van szorulva anyucira az éppen csak 18 éves gyerekét meg kidobja! Ez aztán a „szülő”!

  • A felelősségvállalás valóban a legtöbb, amit adhatunk egy gyereknek, és a legtöbb, amit megtaníthatunk neki.
    Mara, gratulálok a babához, és biztos vagyok benne, hogy minden rendben lesz, 18 év múlva is!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .