Sok konzultáción vagyok túl kamasz gyerekek szüleivel. Szinte minden esetben ugyanazokról a problémákról számoltak be:

  1. A gyerek túl sokat „nyomkodja a telefonját”. Szinte már függőségi tüneteket mutat.
  2. Túl sokat ül a számítógép előtt.
  3. Nagyon szemtelen hangnemben beszél, minden kérdést támadásnak vesz, és tiszteletlen hangnemben válaszol.
  4. Nincs célja, nem akar tanulni, nagyon nehéz motiválni.

Mindenkinek megnyugtató volt, amikor elmondtam, hogy milyen sokszor találkoztam már ugyanezekkel a mondatokkal. Semmi komoly probléma nem volt a gyerekkel, nem bukott meg, nem keveredett rossz társaságba, nem csavargott. Viszont szemtelen volt, ráadásul látszólag ok nélkül.

Telefon, számítógép, szemtelenkedés

A szülők, a 30-40 éves korosztály (mint én) egyáltalán nem tudnak mit kezdeni ezzel a szemtelen stílussal, mert nem így szocializálódtak, akkor még elképzelhetetlen volt, hogy valaki hasonló hangnemben vágjon oda valamit a szüleinek vagy a tanárainak. Ma sok szülő erről panaszkodik. Van köztük olyan, aki magázza a saját szüleit, ehhez képest a „Mit pattogsz itt most?” típusú mondatok nagyon is szembeötlőek. Ez a probléma nem egyedi, és nem azt jelenti, hogy valami hatalmas gond lenne a gyerekkel.

Szemtelen, flegma stílus – tökéletes terelés a lényegről 

Volt egy beszélgetésem, amin az anya és az apa volt jelen. (A 14 éves lány korábban már járt nálam az anyával.) Az apa elmondta, hogy nagyon rosszul érzi magát, amikor azt hallja, hogy a lány hogyan beszél az anyjával. Szemtelen, flegma, azonnal támad, ahogy szólnak hozzá. Ő a másik szobából hallgatja, és nagyon nehezen viseli. Néha nem bírja, és beleszól a beszélgetésükbe, leszidva a lányt, ami biztos, hogy nem jó, utána általában még feszültebb a hangulat. De hogyan lehet ezen változtatni?

Hogyan érhetnék el, hogy a 14 éves lány több tisztelettel beszéljen velük? Már mindent kipróbáltak: voltak szigorúak, kiabáltak, még üvöltöttek is, fenyegetőztek, megvonták a számítógépet, telefont, próbálták figyelmen kívül hagyni, de hiába, semmi nem változott. Az anya erre azt válaszolta, hogy neki sokkal könnyebb lenne, ha az apa valahogy ezt nem hallaná meg. Mert ő tudja kezelni, képes elengedni a füle mellett, vagy legalább nem reagálni rá azonnal.

Amikor a lány szemtelen, ő nem arra figyel, hanem arra, ami mögötte van. Amit valójában mondani szeretne. Igen, neki is fáj, de tudja, hogy nem az a lényeg. És ami a legfontosabb: amikor az anya valamit meg szeretne beszélni a lánnyal, és ő flegmán válaszol, akkor nem teheti meg, hogy erről beszéljen inkább, mert az tökéletes terelése a témának, azonnal eltereli a fókuszt a lényeges kérdésről, és ezt a lány is tudja pontosan.

Amikor az apa ilyenkor beavatkozik, és figyelmezteti a lányt, hogy beszéljen normálisan, akkor máris a csúnya beszéd lesz a téma, mindenki feszültté válik, az anyának esélye sem lesz befejezni, amit meg szeretett volna beszélni.

Telefon, számítógép

A kamaszok játszanak, videót néznek, legszívesebben le se tennék a kezükből a telefonjukat. A Kamasznavigátor anyagban sok szó esett arról, hogy hogyan szorítsák a szülők korlátok közé a gépek használatát, most csak néhány fontosabb dolgot emelnék ki.

A kamaszoknak nem jár automatikusan a saját telefon és a számítógép használata. Nem jár automatikusan a korlátlan wifi sem. Az alapfelállás az, hogy nem használhatják sem a telefont, sem egyéb számítógépet. Ha nem így kezelitek, ha az az alap, hogy mindent szabad, akkor a korlátozás büntetés lesz, a gyerek ellenkezni fog, rossz lesz a hangulat.

Telefon, számítógép és szemtelenkedés

Ilyenkor sok szülő megsajnálja a gyereket, és meggondolja magát, mégis visszaadja neki az aktuális kütyüt. Nem működik ez a rendszer, csak káosz lesz belőle, ráadásul kiszámíthatatlanná válik, hogy mikor szabad gépezni, mikor nem.

Ha az alapfelállás az, hogy nem szabad használniuk, csak ha kiérdemlik, akkor jutalom lesz belőle, nem büntetés. Hogyan érdemelhetik ki a gép használatát? Elsősorban a napirend betartásával. Tanulás a tanulási időben, házimunka pontos elvégzése. Minden feladat után kaphatják meg, a napirendben meghatározott időpontig. Nem tovább.

Ha bármelyik feladatot elmulasztják, nem veszik komolyan, akkor nem érdemlik meg a telefonjukat. Másnap újra lehet próbálkozni. Először nehéz lesz bevezetni és elfogadtatni a napirendet, nem fognak örülni, ha a korábban lazán kezelt szabályok hirtelen nagyon is komolyak lesznek, és az áthágásuk következményekkel jár majd. Sok családdal konzultáltam már, és azt látom, hogy a szülők nem tudnak mihez kezdeni a gyerekük „telefon-függésével”.

Azt látják, hogy szenved, unatkozik, kínlódik, ha nincs a kezében, kering a lakásban, könyörög, látványosan szenved. Anyuka pedig szeretné enyhíteni ezt a szenvedést, és bármennyire ellenzi is, mégis odaadja neki a telefont, hogy megnyugodjon, boldog legyen a gyermeke. Ha világosak a szabályok, ha a szülők következetesen betartják, akkor nincs ez a szenvedés, mert a gyerek tudja, hogy bármit is talál ki, nem fogja hamarabb megkapni a kütyüjét, mint ahogy a napirendben áll. Akkor képes lesz mással lekötni magát addig, mert nem használ a látványos szenvedés, a könyörgés, az érzelmi zsarolás. Következetes akkor tudsz maradni, ha nem sajnálod meg a gyereket, amikor épp nem nyomkodhatja a telefonját.

Egy tizenéves kamaszt nem kell szórakoztatnia a szülőnek, egy akkora gyereknek már tudnia kell/ene, hogy hogyan kösse le magát, hogyan töltse ki az idejét. A videók bámulása nem feltétlenül a legjobb módszer erre. Határozd el, hogy bármennyire is szenved, bármennyire is unatkozik a gyereked, amikor nincs nála a telefonja vagy a tabletje, nem találsz ki te programot neki.

A következetességnek viszont van egy másik oldala is: ha megteszi, ami az ő dolga, add oda neki annyi időre a telefont, amennyiben megállapodtatok, vagy ahogy a napirendben áll. Akkor is, ha épp rossz a kedved, akkor is, ha valamiért haragszol rá. Akkor fog tudni alkalmazkodni a szigorúbb szabályokhoz, ha azok kiszámíthatóak, ha nem a pillanatnyi hangulat dönti el, hogy aznap szabad-e játszani, vagy sem.

Fárasztó folyton tartani a határokat? Igen. Fárasztó sokadszor is elmondani, hogy akkor kapja meg, amikor…? Igen. Fárasztó azt nézni, hogy unatkozik? Igen. Fárasztó azt hallgatni, hogy bezzeg a többi gyerek? Igen. Könnyebb lenne néha csak úgy engedni? Igen. Viszont mindenkinek az az érdeke, hogy az otthoni élet is egyértelmű és kiszámítható legyen. Neked is és a gyereknek is.

Segítségre van szükséged a napirend kialakításában? Segítségre van szükséged abban, hogy átlásd, hogy min kellene otthon változtatni? Segítségre van szükséged az első lépés kitalálásában?

Akkor neked szól a Kamaszmentő-projekt! Április 1-5-ig ismét lehet jelentkezni rá!

2 Válaszolt erre: “Telefon, számítógép és szemtelenkedés”

  • Jó napot! Először is érdekelne az ár és az időpont. A téma az lenne amit az előzőekben elolvastsm.Kődzönöm a tájékoztatást.

    • Kedves Éva!

      A Kamaszmentő egyéni projekt díja alkalmanként 9.000 forint (áfamentes).
      Abban az esetben, ha valaki mind az 5 alkalmat előre átutalja, összesen a 45.000 forint helyett 39.000 forint, ráadásként a 6. közös alkalom díjtalan! Az utolsó találkozás során minden családtag jelen van, együtt beszéljük át, hogy milyen eredményre jutottunk, és hogyan tovább. Emellett a résztvevők kapnak egy ajándék munkafüzetet, amit otthon használhatnak a családdal közösen.

      Az időpontot minden résztvevővel külön egyeztetem, hetente egyszer találkozunk.

      Üdvözlettel:
      Gyarmati Katalin

Hozzászólás a(z) Gyarmati Katalin Anna bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .