Igen ám, de hogyan? Ki tanít meg tanulni? Ki tanít meg úgy tanulni, hogy az valóban hatékony, és használható és még szórakoztató is legyen?

Kinek a dolga? Az iskoláé? A szülőké? A gyerek saját maga keressen olyan módszert, ami neki beválik, hiszen az ő munkája a tanulás, végezze jól?

kezek

Általában minden résztvevő valaki másra tolná ezt a feladatot. A gyerek a szülőre, a szülő az iskolára, az iskola vissza a szülőre. Így aztán senki nem segít a diákoknak, boldoguljanak, ahogy tudnak. És azt látjuk, hogy okos és tehetséges gyerekek vergődnek az iskolában, hogy a véghajrában nekiállnak, és valahogyan sikerül mindenből legalább a kettest elérniük.

Segítséget nem, elvárást annál többet kapnak:

  • Egy ilyen okos gyereknek sokkal jobban kellene tanulnia!
  • Ha csak egy kicsit is akarnád, mindenből lehetnél ötös!
  • Bármi lehetne belőled, ha megerőltetnéd magad!
  • Semmi más dolgod nincs, legalább ezt csinálnád rendesen!
  • Ilyen bizonyítvánnyal tuti nem kapsz mostanában új telefont/számítógépet/tabletet/biciklit…!

Több olyan levelet is kaptam már, amiben a legfontosabb kérdés ez volt: Hogyan vegyem rá a gyerekemet, hogy tanuljon?

Fordítsuk meg a kérdést: Hogyan tanuljon a gyereked, ha fogalma sincs, hogy milyen módszereket, eszközöket használjon?

És miért tanul? Azért, mert szeretne, vagy azért, mert muszáj neki, vagy azért, hogy ne bukjon meg, vagy azért, hogy jobb jegyet szerezzen, és ezzel elérjen valamit?

Érdemjegyért önmagában demotiváló hatású tanulni. Egy-egy rossz jegy után jönnek a fogadkozások, hogy kijavítja, jobban megtanulja, legközelebb jobb eredményt fog elérni. De ez önmagában kevés, ezért senki nem tesz komoly erőfeszítéseket. Ezt a szülők is látják, és jön az újabb konfliktus: már megint csak 2 napig tartott, amit megígértél!

A külső motivációs eszközök is inkább ártanak, mint használnak. Ha azt mondod a gyereknek, hogy kap egy x-boxot, ha 4.5-ös lesz az év végi átlaga, ezzel szinte bebetonoztad azt, hogy ne legyen 4.5-ös az átlaga. Minél nagyobb a beígért jutalom, annál távolabb lesz az elért eredmény a kívánatostól. Sokszor még rontanak is a gyerekek az addigi eredményükön egy ilyen ígéret után.

Legyen belső a motiváció! Hurrá, jól hangzik, de hogyan? Amikor a legkevésbé sem érdekli a tanulás? Amikor már mindent kipróbáltál, de semmi nem hatott? Amikor csak annyit akar, hogy mindenki hagyja békén, hogy egész nap játszhasson, videókat nézhessen? Nehéz dió. Olvasni? Ugyan!

Két dolog segít: megtalálni azt a módszert, ami neki személy szerint beválik, és elfelejteni az érdemjegyeket, kizárólag az erőfeszítéseket jutalmazni. 

Akkor kapjon elismerést, dicséretet, ha munkát fektetett valamibe. Ha többször megpróbálta megoldani a feladatot. Ha nekiállt feldolgozni az anyagot. Ha egyedül összeszedte az iskolai dolgait. És még sorolhatnám, de a lényeg az, hogy ne azt várjuk a gyerekektől, hogy jó jegyeket hozzanak, hanem azt, hogy időt, energiát, munkát tegyenek a tanulásba. A jó érdemjegy már ezeknek a következménye lesz.

Minden erőfeszítés után jár a dicséret. Ha ötször nekiáll egy matekpéldának, akkor jár a dicséret akkor is, ha végül nem sikerül megoldania. Ha az ötödik nekifutás után a szülő idegesen kiabál, hogy „nem igaz, hogy nem érted, figyelj már oda, tök egyszerű, csak megint máson jár az eszed!”, akkor azt a kevés motivációt is kiöli a gyerekből, ami esetleg még volt benne.

Ezzel szemben, ha azt mondja, hogy „büszke vagyok rád, hogy ennyiszer nekiálltál, bár tudom, hogy fáradt vagy, és szívesebben csinálnál valami mást!”, akkor érzi a gyerek, hogy megéri érősfeszítéseket tenni, és sokkal nagyobb eséllyel áll neki hatodszor is, mint az első esetben.

A megfelelő módszerrel ugyanez a helyzet. Néha elég a szülőknek, ha azt látják, hogy ül a gyerek az asztalánál, előtte egy nyitott könyv. Pedig a tankönyv olvasgatása nem módszer. A magolás nem módszer. Az idegen szavak monoton ismételgetése nem módszer.

Módszer egy jó vázlat, egy gondolattérkép, egy hosszú szöveg hatékony feldolgozása, módszer a jó szókártya hasznosítása, egy asszociációs sor kitalálása, egy kémiai reakció megfelelő értelmezése. Módszer már a tanulásra való rákészülés is, a tanulás napirendbe való illesztése, a jegyzetelés megtanulása. De módszer kell ahhoz is, hogy hogyan kezdjen bele egy felmérő megírásába, hogyan kezelje a szóbeli számonkérés igen stresszes helyzetét. 

Ezeket meg lehet tanulni, el lehet sajátítani, be lehet gyakorolni úgy, hogy már külön odafigyelés nélkül is menjen, hogy alapvető készséggé váljon. Kész stratégiákat lehet kialakítani, amiket sokkal könnyebb aztán működtetni, mint esetenként valami újat kitalálni.

Ezekről, és még sok másról is szó lesz a tréningen, ami október 30-ig elérhető!

Erről most lemaradtál, de szeretettel várlak november 28-án az intenzív kommunikációs tréningemen!

A kompromisszumok nélküli élet titka

Tedd fel a kérdésed, és a válasz után döntsd el, eljössz-e!

Kérdésem van!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .