Mediációk.hu

A motiváció a tanulásban

Akarjuk, hogy a gyerekünk boldoguljon az életben. Akarjuk, hogy olyan szakmája, munkája legyen, amit szívesen csinál, és még jól is keres vele. Akarjuk, hogy rendes ember váljon belőle. Mindezt mi akarjuk, nem a gyerek.

Mit akar a gyerek? Többnyire azt, hogy hagyják békén. Vagy azt, hogy a szüleit érdekelje az a videó, amit nemrég látott. A gyereket az érdekli, hogy akkor és ott jól érezze magát, és azt csinálhasson, amit csak akar.

Mit nem akar a gyerek? A jövőjéről gondoskodni egyáltalán nem akar. És nem akar kötelező és értelmetlen dolgokat csinálni. Nem akar tanulni.

motiváció

Ilyen ellentétes vágyakat kellene összehangolni ahhoz, hogy működjön a szülő – gyerek szövetség.

Ki a felelős?

Amikor a szülő kontrollálja gyermeke tanulását, átveszi tőle a felelősséget. Már a szülő lesz az, aki irányít, aki a döntéseket hozza, a gyerek csak végrehajtó marad a saját életében. Folyamatos külső motivációra lesz szüksége ahhoz, hogy csináljon valamit, még ahhoz is, hogy a tankönyvét kinyissa. Semmit sem fog tenni addig, amíg valaki azt nem mondja neki: csináld. Nem lesz kompetens a saját életében.

Amikor egy kisgyerek 2-3 évesen elkezd maga öltözni, sokat szenved, amíg egyedül fel tudja húzni a nadrágját. Ha a szülő állandóan ott áll mellette, és kontrollálja, egy idő után elveszíti a kedvét, és hagyja, hogy inkább felöltöztessék. Ha a szülő nem avatkozik bele, hanem megvárja, amíg a gyerek kéri meg, hogy segítsen, hagyja, hogy saját döntést hozzon: tovább próbálkozik, vagy most inkább nem.

Aki látott már három évest hatalmas elszántsággal öltözködni, az tudja, mire gondolok. Ott akkor nincs szükség a szülőre. Csak úgy tapasztalhatja meg a gyerek, hogy beleszólhat a saját életébe, ha hagyják neki.

Ez vonatkozik az iskolai dolgokra is. Egy édesanya panaszkodott nekem, hogy egy rémálom neki minden reggel, amíg elindítja a gyerekeket az iskolába. Hiába kelnek fel időben, mindig elcsúsznak, mindenre neki kell figyelnie, és minden reggel otthon hagynak valamit, amit aztán ő visz utánuk. Utálja az egészet, alig várja a nyarat.

Mi volt a probléma ebben az esetben?

Az, hogy mindenért az édesanya volt a felelős. Mindenki akkor kelt fel, amikor ő ébresztett. Mindenki azt pakolta el, amit ő a kezébe adott. Senki nem figyelt semmire, mindenki csak lézengett, és várta az utasítást: öltözz, indulj, tedd el a telefonod, tedd el a bérletet, tedd el az ellenőrződet, tedd el az uzsonnád, vedd a cipőd, ennyi az idő, indulj!

Miután átbeszéltük, hogy ez miért nem egy jó rendszer, változtatott: este szólt a gyerekeinek, hogy pakoljanak be másnapra, de nem mondta meg, hogy mit. Reggel megkérdezte: mindent eltettél? Igen. Akkor mehetsz. Nem sorolta fel a listát, nem ellenőrizte le, hogy biztos, hogy minden megvan-e.

Mi lett az eredménye? A gyerekek otthon hagyták a bérletet, fizetniük kellett a buszon. Otthon hagyták a tornacuccot, beírást kaptak. Otthon hagyták az uzsonnát, éhesek voltak. Otthon hagyták a kulcsukat, másfél órát vártak a kertben, mire valaki hazaért. Aztán megtanulták, hogy ezekre a dolgokra nekik kell figyelniük. Képes egy tizenéves arra, hogy a saját dolgaira figyeljen. Ha kell neki.

A külső motiváció akkor válik belsővé, ha az ember a saját kezében tartja a dolgait. Ha az ő dolga az, hogy megbukik-e vagy sem, akkor eldönti, hogy megéri-e neki nem tanulni, ha a következmény a bukás. Lehet, hogy  megéri, de az sem baj. Nem baj, ha megbukik. Nem a szülőnek baj, ha megbukik. Nem a szülő a felelős a gyereke tanulmányaiért.

Muszáj elengedni azt a hozzáállást, hogy a szülő büszkesége vagy szégyene a gyerek eredménye az iskolában. Nem az. Lehet, hogy a vidéki nagynéni megemeli a szemöldökét, ha meghallja, hogy Gabika megbukott ötödikben matekból, de akkor mi van? Gabika dolga, hogy kijavítja-e, vagy osztályt ismétel. Egyiktől sem lesz vége a világnak, és Gabika ugyanaz marad, mint korábban volt, egyet kivéve: dönthet a saját dolgairól. És abban a pillanatban már lehet, hogy a tanulást választja, hiszen fontos neki az osztálya, a társai véleménye, lehet, hogy azért már képes lesz nekiállni. Vagy valami más miatt. Az viszont biztos, hogy anya és apa kedvéért fog a legkevésbé igyekezni.

A szülő dolga az, hogy megteremtse a körülményeket ahhoz, hogy gyermeke a legtöbbet hozza ki magából. Legyen ideje és helye tanulni. Legyen lehetősége kérdezni. Szeressék akkor is, ha nem ő a legjobb. Megkapja a szükséges segítséget, ha igényli.

Akkor hagyjuk a gyereket, csináljon, amit akar?

A legkevésbé sem. A gyerek a család része, az egyik eleme, ugyanolyan kötelességei vannak, mint másnak. Fontos, hogy legyen feladata, és fontos, hogy a szülő következetesen hagyja, hogy ő csinálja meg.

Szülőként sokkal egyszerűbb megteríteni az asztalt, míg megvárni, hogy a feladatért felelős gyerek megcsinálja. Kezdetben sokkal több energiát visz el várni, mint megcsinálni helyette, de annak nagyon nem jó az üzenete: nem bízom benned, azt mondtam, azt te csinálod, de te úgysem fogod, neked semmiért nem kell felelősnek lenned, majd én helyetted az leszek. Ja, és nem kell komolyan venned, ha én mondok valamit, úgysem tartom be. Hát nem.

Fontos, hogy legyen egy állandó napirendje a családnak, amit persze lehet rugalmasan kezelni, de ami mégis világos és mindenki számára egyértelmű. Ekkor van a tanulás ideje. Ekkor van a házimunka ideje. Ekkor van közös program. Ekkor van szabad program. Ekkor van lefekvés. Ésígytovább…

Ismerd meg a Kamasznavigátor Kézikönyvet és Munkafüzetet:

A szülő-gyerek szövetség megfelelő működéséhez még több tippet kapsz, ha feliratkozol a hírlevelünkre. Eddig foglalkoztunk már az aktív figyelem kérdésével, a halogatás problematikájával. Ezen a héten a motivációt vizsgáljuk meg alaposabban. Ha te sem szeretnél lemaradni, iratkozz fel most, és a motiváció témához azonnal kapsz néhány gyakorlati tanácsot is!

Itt megteheted:

Egy gondolat ezen: “A motiváció a tanulásban

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.