Miért akarnánk benne maradni a fásultságban? Az előző bejegyzésem arról szólt, hogy milyen egyszerűek az anyák vágyai. Apró lépések, apró változtatások kellenek csupán, és minden lényegesen jobb lesz. Minden. Lényegesen. Jobb. Lesz.

Erről van szó, nem kell hozzá csoda, nem kell hozzá varázslat, nem kell hozzá semmi elérhetetlen összetevő. Mi kell hozzá? Akarat és elszántság, és egy pici plusz erőbevetés. Elérhetetlen? Korántsem.

kék bogyó

Akkor mire vársz még? Azt gondolod, neked nem menne? De igen, neked is menne, ebben biztos vagyok. Azt gondolod, a te családod már csak ilyen, és ilyen is marad? Rengeteg ellenpéldát tudnék felsorolni, de ha nem bízol magadban, azok sem győznének meg.

Tegnap valaki azt írta nekem, hogy nagyon tetszik neki mindaz, amit mi kínálunk, gratulál, és minden jót kíván, de ő nem rendel tőlünk, mert az ő családjának ennél sokkal többre lenne szüksége. Inkább nem csinál semmit. Inkább meg sem próbálja, mert a 2×60 perc személyes konzultáció biztos, hogy kevés lenne (a többiről nem nyilatkozott), neki legalább 10-re lenne szüksége.

Elgondolkodtam. Keveset adunk? Nem hinném. Lezártuk a lehetőségét a további konzultációknak, ha a 120 perc kevés lenne? Egyáltalán nem. Rugalmatlanok vagyunk? Nem, sőt, eddig nyitottan kezeltünk minden kérést. Akkor honnan jött ez az azonnali „á, ez úgysem elég, hogy valódi változást hozzon” mentalitás?

Rájöttem: vannak, akik nem akarják jobbá tenni az életüket. Lehet, hogy most nem működik úgy, ahogy megálmodták, de ezt már ismerik, tudják, mire számíthatnak. A változás nehéz, ahogy egy visszajelzésben megírta nekem egy édesanya: olyan, mintha egy szűk csövön kellene végigmenni. A csőben lenni megerőltető, de a végén ott az ablak, a levegő, az érzés, hogy végigcsinálta, és tett valamit, hogy javítson az életükön.

Szokásos fásultság vagy valódi változás? Te döntesz! Kattints!

[su_button url=”https://mediacio-bekeltetes.hu/kamasznavigator/” target=”blank” style=”bubbles” background=”#c4ef2d” color=”#dc112d” size=”14″ wide=”yes” center=”yes” radius=”5″ icon=”icon: heart” icon_color=”#9f1111″]KAMASZNAVIGÁTOR[/su_button]

Még több történetért iratkozz fel a hírlevelünkre!

[wysija_form id=”1″]

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .