Mediációk.hu

Hogyan vedd rá a gyereked olyasmire, amihez nincs kedve?

A felnőtt létünkhöz tartozik, hogy naponta többször is olyan dolgokat csinálunk, amihez semmi kedvünk, de muszáj. Dolgozunk, vásárolunk, főzünk, teregetünk, rokonokhoz megyünk, olyan mesét nézünk a gyerekkel, aminek már a főcímétől is rosszul vagyunk. A felnőttek nagyon nagy része alig tesz olyasmit, amihez igazán kedve van, nem adnak maguknak időt a pihenésre, szórakozásra, a napjuk olyan dolgokkal van tele, amikhez semmi kedvük, de úgy érzik, muszáj, hiszen felnőttek.

Nemrég megkérdeztem egy kamasz lányt, hogy hogyan veszi rá magát olyasmire, amihez nincs kedve, mégis meg kell tennie. Teljesen őszintén válaszolt: nem csinál semmi olyat, amit épp nem akar. Semmi olyat. És ebben a tanulás is benne van.

Ez azt jelenti, hogy nincs feladata otthon, nincs tanulási ideje, nincs olyan határ, ameddig elmehet, azt teheti, amihez kedve van. Mihez van kedve? A telefonját nyomkodni, játszani, csetelni, videókat nézni. Barátokkal találkozni, fagyizni, beszélgetni. Hogyan veszi rá magát olyasmire, amihez nincs kedve? Sehogy.

Rendben van ez így? Nincs. Miért természetes az, hogy egy felnőtt (nő) szinte a teljes napját olyasmivel tölti, ami muszáj, miközben a tizenéves gyereke (és a férje is sok esetben) kizárólag csak azt teszi meg, amihez kedve van, ami szórakoztatja, ami pihenteti? Hogyan vegye rá magát egy kamasz napi egy óra tanulásra, ha semmi tapasztalata nincs arról, hogy hogyan kell olyasmit megtenni, ami nem szórakozás, hanem feladat?

Így vedd rá a gyereked!

Jót tesz a szülő a gyerekének, ha minden feladat alól felmenti? Ha azt mondja, hogy te csak tanulj, más dolgod nincs? Nem, sőt, árt neki. Hol tanulják meg a gyerekeink, hogy vannak feladatok, amelyeket meg kell tenni, akár akarjuk, akár nem, ha nem otthon? Hol tanulják meg, hogy hogyan tudnak erőt venni magukon, hogy mi segít nekik abban, hogy elvégezzék, amit el kell végezniük? Hol máshol tapasztalhatják meg az otthonukon kívül, hogy van bennük erő, van bennük kitartás, sokkal többet képesek megtenni, mint azt hiszik magukról?

Ha valakitől semmit nem várunk, ha esélyt sem adunk arra, hogy kipróbálja magát, akkor nem is fogja megtenni. Akkor úgy nő fel, hogy nem lesz sem eszköze, sem módszere arra, hogy hogyan támaszkodjon az erősségeire egy nem egyszerű helyzetben, hogyan tanuljon meg bízni saját magában.

Ha a gyerek már kicsi korától úgy nő fel, hogy van saját feladata, még ha az csak az öltözés is, vagy a szobájában a játékok elpakolása, és nem az a természetes, hogy mindent az anyukája csinál meg helyette, akkor könnyebben veszi kamaszként, hogy van olyan otthoni munka, amit neki kell elvégeznie. Nem lesz hozzá kedve, persze, hogy nem. Az ovisnak sincs kedve elpakolni, sokkal szívesebben játszik helyette, nincs kedve egyedül öltözni, sokkal könnyebb, ha anya húzza fel a nadrágot, a pulcsit, ha anya köti be a cipőt, ha anya húzza fel a cipzárt.

Sokkal egyszerűbb mindenkinek, az anyának is, ha ő szedi össze a gyerekek szennyesét, és nem várja meg, amíg a kamasz ráveszi magát, de jót nem tesz ezzel, az biztos. Sokkal könnyebb mindenkinek, ha az anya szedi le a szárítóról a ruhát, és teszi be a gyerek szekrényébe, és ő csak kiveszi onnan tisztán, illatosan, de jót nem tesz vele, az biztos.

A te csak tanulj, te még gyerek vagy, neked nincs más dolgod üzenete az, hogy

  • nem kell megtanulnod, hogy hogyan tegyél meg olyasmit, amihez nincs kedved
  • ne ismerd meg a saját erősségeidet
  • ne legyen önbizalmad
  • ne tudd meg, hogy sokkal többre vagy képes, mint azt hinnéd
  • nem bízom abban, hogy te is képes vagy rá
  • minden csak akkor van rendben, ha azt én csinálom
  • nem vagy partner ebben a családban

Túl sarkosnak érzed ezt így? Igazad van. Viszont naponta találkozom olyan kamaszokkal, akiknek SEMMI feladatuk nincs otthon (csak a tanulás elvileg), és azt sem teszik meg. Nem tanulnak, nem tisztelik a szüleiket, szemtelenek, flegmák, igényeik viszont vannak a szép és drága dolgokra.

Ha a szülő születése pillanatától kiszolgálja a gyerekét, és elhiszi, hogy ezzel jót tesz neki, akkor nagyon meg fog lepődni pár év múlva, amikor a huszonéves gyerekeke még mindig otthon lakik, és még mindig ő mos rá, még mindig ő teszi be a tiszta ruhát a szekrénybe, ő nézi meg helyette, mikor megy a vonat, és utána vele kiabál a “gyerek”, mert lekéste. Miért változna meg ez a dinamika csak azért, mert múlik az idő? Miért gondolná azt a gyerek, hogy egy idő után ez már nem természetes, hogy neki igenis össze kellene kapnia magát, felállni a gép elől, és betenni egy mosást, ha sose csinálta? Eszébe se fog jutni, hogy azt ő is megtehetné az anyja helyett.

Mi a megoldás?

Adj feladatot a gyerekednek, és hidd el, hogy képes lesz megcsinálni. Bármi történjék is, bárhogy húzza is az időt, ne add fel, hidd el, hogy képes lesz megtenni. Hidd el, hogy van benne erő, van benne kitartás, hogy van eszköze arra, hogy rávegye magát olyasmire, amihez az ég világon semmi kedve. Képes lesz rá.

Hidd el, hogy nem lehetetlen, hogy nem kell mindent neked megcsinálni, hogy igenis adhatsz otthoni feladatot a gyerekednek. Nem teszel jót azzal, hogy azt támogatod, neki minden percben csak olyasmivel kell foglalkoznia, amihez kedve van. hisz ő még gyerek.

Segítségre van szükséged? Szeretnél következetes lenni, de úgy érzed nem megy?

Ebből megtudhatod, hogyan csináld: KAMASZMENTŐ

Gyere el hozzám egy konzultációra, onnan biztos, hogy úgy fogsz elmenni, hogy kész terved lesz arra, hogy min és hogyan fogsz változtatni otthon: KAPCSOLAT

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.