Több, mint egy éve találkoztunk először. A kamasz fiú akkor volt 12 éves, hatodik osztályos, és akkor kezdődtek vele a problémák is. Nem tanult, vagyis egyedül nem volt hajlandó leülni tanulni, csak akkor, ha az anyukája ott volt vele. Állandó volt a konfliktus emiatt közöttük, mert az anya már akkor szerette volna, ha a fia egyedül tanul, de ő folyamatosan játszmázott, és mindig elérte, hogy az anya vele tanuljon, vagyis inkább helyette.

A múlt

Ott ült mellette, próbálta magyarázni a feladatokat, közben persze megoldotta őket, a fiú pedig csak leírta, amit az anya mondott. A jegyei nem voltak jók, hiszen nem tanult, nem is akarta megérteni a dolgokat, csak leírta, amit az anya mondott, az iskolában nem tudta egyedül megoldani őket. Nem működött ez a rendszer, és az anya elhatározta, hogy változtat.

Kilépett a játszmából, és közölte a fiával, hogy egyedül kell boldogulnia, a saját szobájában. Elkészítették a napirendet, meghatározták, hogy milyen házimunkát kell végeznie, meghatározták a tanulás időpontját is. Az anya először nagyon félt, hogy ezzel a lépéssel sokat fog romlani a fia tanulmányi átlaga, de nem így történt. Ha nem tanult, és rossz jegyet kapott, akkor szintén előre megbeszélt következménye lett a dolognak, többnyire a telefon és a számítógép elvonása. Működött, a fiú elkezdett tanulni. Nem vitte túlzásba, nem lett kitűnő, de elboldogult.

Nyári visszaesés

Aztán jött a nyár. A fiú egész nap csak a telefonját nyomogatta, játszott, a házimunkát elvégezte ugyan, de semmi plusz erőfeszítésre nem volt hajlandó. És szemtelen lett. Elutasító, hárító, nem lehetett beszélgetni vele, mert azonnal támadt, minden kérdést támadásnak vélt, és szemtelenül reagált.

Szeptemberben elkezdődött a hetedik év, a legnehezebb, és sorozatos kudarccal indult. Egyes, kettes, szaktanári figyelmeztetés. Annyit sem tanult a gyerek, mint korábban. Eltöltötte a tanulási időt a szobájában, majd közölte, hogy mindent tud, kéri a telefonját. Aztán hozott két egyest, de nem ismerte be, hogy nem tanult, hárított, hazudott.

Stratégiaváltás

A helyzet tarthatatlanná vált, az anya stratégiát váltott: miután a fia azt állította, hogy MINDENT megtanult, választott egy tantárgyat, és belekérdezett. Persze kiderült, hogy SEMMIT nem tud. Újra kezdődött a vita és a veszekedés, az anya úgy érezte, ismét bele kell avatkoznia a fia tanulásába. A fiú délután tanult, ült a szobájában, az anya este kikérdezte. Amit nem tudott, azt magyarázni kezdte, és ismét ott álltak, ahol egy évvel ezelőtt. A fiú visszarántotta az anyát a játszmájába, megint helyette kezdett el tanulni.

Hogy miért? Mert a hetedik fontos év, de az anyának az. Ő tudja, hogy milyen sok múlik azon, hogy jó átlaggal végezze el a fia, mert ezen fog múlni, hogy melyik iskolába veszik majd fel, hogy milyen irányt vesz az élete. Fontos év, de neki fontos. A fiút nem érdekli, nem hajlandó tudomásul venni, hogy tanulnia kell. Ellenáll, a megúszásra játszik. Mit lehet tenni?

Beszélgetés, vita nélkül

Beszélni kell a fiúval, foglalkozni vele, figyelni rá, de nem helyette tanulni. Egy hatalmas csapda ez, mert az anya nagyon szeretne segíteni, nagyon szeretné, ha a fia jó jegyeket szerezne, ezért bármit megtenne. De azzal nem segít, ha ő oldja meg a feladatokat, a fiúnak muszáj energiát beletenni a tanulásba, muszáj neki megérteni és megtanulni a tananyagot, mert akkor fog jó jegyet kapni, ha a számonkéréskor is tudni fogja.

Azzal segít, ha nem lép be újra a játszmába, ha képes kívül maradni, és kitart amellett, hogy a fiú egyedül tanuljon. A kommunikációján kell változtatnia, hogy a beszélgetések ne legyenek viták, hogy felismerje azokat a helyzeteket, amikor megfelelő a helyzet egy beszélgetéshez. Azzal segít, ha bemutatja azokat az iskolákat, ahova bekerülhet a gyereke, ha kicsit erőfeszítést tesz.

A jövő

13 évesen nem lehet még elképzelni azt a távoli jövőt, ami azon múlik, hogy MOST menyit tanul. Csak az általános iskolát ismeri, ami az anyának már csak egy kósza emlék, de a fiának az egyetlen valóság.

A beszélgetés az, ami változtathat az otthoni feszült helyzeten, de olyan beszélgetés, amire fel kell készülni, amit sokkal tudatosabban kell vezetni, mint egy szokásos anya – fia csevegést, különben biztos, hogy veszekedés és rossz hangulat lesz a következménye.

A megoldás

Emiatt fordult hozzám az anya, a kommunikációján szeretett volna javítani, új módszereket elsajátítani, tudatosabbá tenni. Szerette volna, ha jó kapcsolatban lehet a fiával, ha rendeződnek a dolgai, ha felelős felnőtt válik belőle.

kamasz kommunikáció

Mi az, ami segít az anyának mindebben? Mi az, amit nyújtani tudtam neki?

  1. Online Kommunikációs Tréning. 8 leckéből áll, a résztvevőkkel megosztok sok értékes kommunikációs módot, ami segít a konfliktusok feloldásában. Megtanítom azokat a bevált trükköket és módszereket, amelyek megindítják a beszélgetést olyan emberek között is, akik eddig nagyon nehezen tudták megérteni egymást.  Benne lesz sok olyan titkos fogás és gyakorlat, ami konkrétan a kamaszokkal kapcsolatos kommunikáció során rendkívül hatásos. A gyakorlatok többsége a szülő – kamasz gyerek helyzeteket mutat be, és ad megoldási stratégiákat.
  2. Személyes konzultáció. Megoldásfókuszú megközelítéssel vezetett beszélgetés, ami alatt végigmegyünk az összes olyan kritikus pontot, helyzeten, ami nehézséget okoz az anyának, és amit szeretne másképp, jobban csinálni. A megoldási módokról beszélünk, nem a problémákról, nem panaszáradat, hanem gyakorlati megoldások keresése.
  3. Kamasznavigátor + Kamaszmentő Kézikönyv. Ezen és ezen a linken tudhatsz meg többet.
  4. Megoldásfókuszú mediáció. Az anya és a fia együtt jönnek el egy beszélgetésre, ez sokat segít abban, hogy jobban megértsék egymást. Egy ilyen alkalmon sem arról beszélünk, hogy ki miben hibás, ki mit tett rosszul, hanem arról, hogy ki mit tudna másképp csinálni ahhoz, hogy a kapcsolatuk jól működjön. A cél az, hogy megértsék egymást, hogy tudják, kit mi motivál, mi az, amit igazán szeretne.

Az Online Kommunikációs Tréninget még ma ajándékba megkapják azok, akik megrendelik a Kamaszmentő Kézikönyvet. Ha te is szeretnél javítani a kommunikációdon kamasz gyerekeddel, akkor ne hagyd ki a lehetőséget!

Kattints ide: ÉRDEKEL!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .