Mediációk.hu

Az elveszett táska esete

 

School backpack

Azért kértek fel a mediációs ülés vezetésére, mert gyermekelhelyezés ügyében szerettek volna a szülők megegyezni. Nem voltak házasok, így válniuk nem kellett.

Abban az esetben, ha a szülők nem házasodtak össze, és az apa apasági nyilatkozatot tett, a szülői felügyelet minden esetben közös addig, amíg a bíróság másképp nem dönt. 

A nálam járó pár évek óta külön élt, a fiuk felváltva volt apánál és anyánál, minden rendszer nélkül. A szülők kapcsolata egyre inkább megromlott, szinte már csak írásban kommunikáltak.

Először az anyával beszéltem, ő kezdeményezte a mediációt, mert szeretett volna valamiféle kiszámíthatóságot az életükbe. Elmondta, hogy az apa pillanatnyi hangulata, állapota határozza meg, hogy mikor és mennyit lehet együtt fiával. Az apa vádaskodik, bizonyítékokat gyűjt, ellenséges, és ez semmit sem enyhült az évek során, sőt. A fiát szereti, jól bánik vele, ez a része rendben van szerencsére. Az anya szerette volna, ha a szülői felügyelet közös marad, azt gondolta, ez a fia érdeke.

Beszéltünk a múltról, a kapcsolatukról, arról, hogy mi és hogy romlott meg, hogy jutottak idáig. A négyszemközti beszélgetésben van erre idő és lehetőség, a közös mediációs ülés már csak a jövőről szól. Az anya hosszan mesélt a közös múltjukról, felidézte a szép emlékeket, aztán a kevésbé szépeket is. Mesélt a gyermekükről, mindvégig többes számban: a mi fiunk, a mi gyerekünk.

Következő lépés az apával való találkozás volt. Ő is szerette volna, ha véglegesen rendeződnek a dolgaik, bár a formáját tekintve teljesen más elképzelései voltak. Ő kizárólagos szülői felügyeletet szeretett volna, ezzel indította a beszélgetést, ehhez mindvégig mereven ragaszkodott. A fiáról kizárólag egyes számban beszélt: a fiam. Az anyáról semmi jót nem tudott elmondani, szerinte nincs vele biztonságban a fia. A múltkor is tőle ment iskolába, és aztán kiderült, hogy nincs meg a táskája, amiben az uzsonnáját és a focis felszerelését szokta vinni.

Az apát is kértem, meséljen a múltról, milyen volt a kapcsolatuk, de nem szívesen idézett fel szép emlékeket, úgy tűnt, haragudni akar az anyára. A beszélgetés közben kiderült, hogy az anyának azóta volt már egy szerelmi kapcsolata, amit az apa nehezen élt meg.

Mindkettejüket tájékoztattam arról, hogy a közös megbeszélésünk hogy fog zajlani, mi kell ahhoz, hogy a végén megállapodás születhessen, amit már be is adhatnak a bíróságra, ahol azt jóváhagyják.

Időpontot egyeztettünk, majd találkoztunk. A 3 órás beszélgetés kezdetekor nagyon távol álltak a szülők igényei egymástól. Ilyenkor többnyire már csak a jövőn van a hangsúly, arról beszélünk, hogy ez után a beszélgetés után mi lesz, hogy szervezhetik a dolgaikat. Ebben az esetben nem ez történt: kiderült, hogy a szakítás óta a problémákból semmit nem beszéltek meg, nem mondták el egymásnak, hogy mi fájt a legjobban, ki kit mivel bántott meg. Az anya szakított, ő kevesebb sebet hurcolt magával, az apának évek múlva is ugyanúgy fájt minden. Nekem négyszemközt már elmondták, hogy mi történt, a közös megbeszélésen lehetőséget kaptak arra, hogy egymásnak is elmondhassák.

Az anya nem értette, hogy az apa miért ellenséges vele, miért nagyít fel minden hibát, tévedést, miért nem akar együttműködni. Kértem az apát, fogalmazza meg, mi bántja. Az bántja, hogy elveszett az a táska, hogy az anya nem figyelt, nem vigyázott rá. És az bántja, hogy szerelmes lett egy másik férfiba. És az is bántja, hogy magára hagyta őt.. és mondta tovább, hosszú percekig. Az anya döbbenten hallgatta, majd bocsánatot kért, de csak a táska miatt. Az apa szemébe nézett, és azt mondta, ne haragudj, bocsáss meg, hogy elvesztettem a táskát.

Ismét elindult köztük a kommunikáció, ismét ki lehetett mondani dolgokat, egy biztonságos közegben ismét tudtak őszintén beszélni. A bizalom nem állt helyre teljes egészében, de valami elindult. Megegyeztek, egyelőre 6 hónapra. Minden pontban sikerült olyan megoldást kötniük, ami mindkettejük számára elfogadható.

6 hónap múlva újra találkoztunk, átbeszéltük, hogy mi történt azóta, hogy sikerült betartani a megállapodásban foglaltakat. Sokkal kevesebb fájdalommal, sokkal nyitottabban beszéltek egymással, sikerült is megállapodniuk. A szülői felügyelet közös, a fiú 2 hetes osztásban van az apával és az anyával. Az ő döntésük volt, közös döntés volt, működik azóta is. A táska sajnos azóta sem lett meg.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.